Startlaphoz Csatlakozz!

Térképre tette a kormány a durva társadalmiés gazdasági különbségeket

Már a kormánynak is feltűnt, hogy hatalmas szakadék van gazdasági és társadalmi értelemben is az ország egyes részei közt, ezért készül egy előterjesztés, hogy ennek megfelelően tervezzék a közszolgáltatásokat. Íme négy térkép a különbségekről. Csak célzott fejlesztésekkel, a közszolgáltatások megerősítésével lehet segíteni az ország leszakadó területein – erre az elsőre természetesnek tűnő megállapításra jutott az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) abban az előterjesztésben, amely a Differenciált közszolgáltatás-szervezés bevezetéséről címet viseli, és amelyet szerdán hoztak nyilvánosságra a kormány honlapján (ha valakinek véleménye van róla, június 29-ig megírhatja az Emminek) – írja a vs.hu.

Bővebben




Munkahelyek százait veszélyezteti a piac leosztása

Munkahelyek százai kerülhetnek veszélybe novembertől, miután a trafikok egyetlen központi ellátótól kapják a dohánytermékeket. A koncessziót egy kormányközeli cég nyerte, a várható milliárdos profitért cserébe legfeljebb hatszázmillió forintos díjat fizetnek. Közben sok trafikos veszteséges, mert a feketepiaccal nem tud versenyezni – olvasható a Magyar Nemzetben.

Bővebben




Már a terhesség alatt érdemes felkészülni a visszatérésre

Nóra kisgyermekes nő. Most tér vissza a munkaerőpiacra. Ehhez rengeteg döntést kell meghoznia, s ezek a további életét is meghatározzák. Ez afféle túlélőtúra, amelyet egy társasjátékkal modellezett a Jól-lét Alapítvány és a Nóra Hálózat a pénteken rendezett Norvégminta Fesztiválon – írja a Népszabadság.

Bővebben




Tényleg fillérekért dolgozunk Magyarországon?

 Érdekes ábrát tett közzé a Twitteren a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) az egyes országok minimálbéréről vásárlóerő paritáson amerikai dollárban. A rossz hír, hogya vizsgált 27 országból csak három helyen keresnek kevesebbet, mint Magyarországon, úgy tűnik, hogy számunkra a lengyel bérek is az álomkategóriába tartoznak – írja a Portfolio.

Bővebben




A kormányfő nem adna segélyt a közmunkásoknak

Az Európai Bizottság által készített országspecifikus gazdaságpolitikai ajánlások közül két olyan van, amelyet Magyarország nem tud elfogadni, az egyik a közmunkaprogrammal, a másik a javasolt költségvetési kiigazítással kapcsolatos - közölte pénteken Brüsszelben Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió állam- és kormányfőinek csúcstalálkozóját követő nemzetközi sajtótájékoztatón. A miniszterelnök közölte, hogy az Európai Tanács általánosságban véve elfogadhatónak nyilvánította a javaslatokat, ez viszont magyarul azt jelenti, hogy részleteiben nem - írja a Népszava.

Bővebben




Nagyban változik az életünk szerdától

 Milliós állami támogatások, nagyobb fizetés több százezer ember számára, még több adókedvezmény, dráguló gyógyszerek és szigorodó szabálysértési törvény - mindez július elsejétől vár ránk.

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector