Startlaphoz Csatlakozz!

2015. június 04

Velkey: kritikus színvonalon a közellátás

Van néhány pozitívum, de összességében nem javít az egészségügy helyzetén a jövő évi költségvetés – mondta el az ATV Start-ban a Magyar Kórházszövetség elnöke.

Bővebben




Emmi: nőtt a romák foglalkoztatottságának aránya az elmúlt években

Az „alacsony munkaintenzitású háztartásokban” élő romák aránya a 2009-ben mért 48 százalékról 2014-re 26 százalékra csökkent, azaz nőtt a foglalkoztatottságuk aránya - hangsúlyozta Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten.

Bővebben




Az Óbudai Egyetem rektora szerint motiváltabbak a duális képzésben résztvevő hallgatók

A német és a magyar tapasztalatok szerint a duális képzési formában résztvevő hallgatók nagyon motiváltak, lemorzsolódásuk minimális, tanulmányi átlaguk több mint fél jeggyel jobb, mint a nem duális képzésben résztvevőké – mondta Fodor János, az Óbudai Egyetem rektora szerdán Székesfehérváron, a Magyar műszaki értelmiség napján tartott előadásában.

Bővebben




2015. június 03

Magyar Orvosi Kamara: folytatni kell az ágazati béremelést

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) a miniszterelnökhöz fordult az egészségügy helyzetével és az ágazat jövő évre tervezett költségvetésével kapcsolatban - jelentette be a köztestület elnöke szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

Bővebben




Székely: Tényleges társadalmi kérdések kellenének

Le kell állítani a hatalmas pénzeket felemésztő Nemzeti Konzultációt, és a forrásból a valódi feladatokat kellene ellátni – jelentette ki a Lánchíd Rádióban Székely Tamás.

Bővebben




Tömegesen zárnak be a boltok a trafikrendszer miatt

Minden huszadik élelmiszerbolt bezárt tavaly – írja a KSH adataira hivatkozva a Népszabadság. A lap szerint az élelmiszerboltok tömeges bezárása mögött a 2013-ban bevezetett trafikrendszer áll.

Bővebben




Hétszáz új diplomást vesz fel a Bosch

A hazai GDP közel három százalékát termelte ki 2014-ben a Bosch Magyarország, amely a németországi anyavállalat legnagyobb külföldi érdekeltsége. A Bosch magyarországi csoportjához tartozó cégek száma a múlt évben kettővel bővült – írja a Világgazdaság.

Bővebben




BKV Fürst Közlekedési Szakszervezet: Tiltakozunk a Midibuszok kiszervezése ellen!

Nagy megdöbbenéssel értesültünk a médiából, hogy a BKK Igazgatósága 35 db. midibusz üzemeltetésére kiírt tenderen a kétes hírű Orangeways cégcsoport ?

Bővebben




Stagnált a munkanélküliség az EU-ban áprilisban

Áprilisban, akárcsak márciusban 9,7 százalékos volt a munkanélküliségi ráta a 28 tagországból álló Európai Unióban (EU) - közölte az EU statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán.

Bővebben




2040 körül robban a nyugdíjbomba

Újabb komoly bizonyíték került nyilvánosságra a nyugdíjproblémával kapcsolatban. A kormány elkészítette a költségvetés részeként a nyugdíjalap 3 éves előrejelzését, valamint egy demográfiai kimutatást 50 évre előre. Olyan adatokat találunk benne, amely egyértelműsíti, hogy 2040-től cudar évek várnak a nyugdíjasokra. Nézzük meg, hogy mire számíthatunk! A nyugdíjrendszerről röviden  a Profitline oldalán.

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector