Nem készíthet sem kép-, sem pedig hangfelvételt a közmunkások munkájáról az ózdi önkormányzat, bizonyos esetek kivételével - így foglalható össze a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) határozata az úgynevezett ózdi kamerázás ügyében. A 19 oldalas, részletes indoklást is tartalmazó dokumentumot a hatóság csütörtökön hozta nyilvánosságra.
Bővebben
Magyarországon az egészségügyi dolgozók eltérő feltételek mellett végzik munkájukat, de az intézményi fejlesztéseknek köszönhetően ezek kiegyenlítődnek a jövőben - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkára csütörtökön Balassagyarmaton.
Bővebben
Mindenkinek meg kell vívnia a maga harcát – így látja Papp Magor
a Népszavának adott interjúban, aki örül annak, hogy a rezidens ösztöndíj után a fiatal szakorvosok most induló bérkiegészítésével lassan beérnek azok a változások, amelyekért még a Magyar Rezidens Szövetség elnökeként küzdött. Az ő szakmai vezetésével működő, praxisközösségekre épülő modellprogram pedig a fejlesztés egyik lehetséges irányaként megjelent az alapellátási törvényben is.
Bővebben
Nem várt adóterhekkel kell szembenéznie annak a munkáltatónak, aki saját üdülőjébe küldi pihenni a munkatársait, és nem olvasta el alaposan a 2015-re érvényes személyi jövedelemadó szabályokat, figyelmeztet Fata László cafeteria szakértő.
Bővebben
Több mint 5 tonnát gyűjtött össze a bevándorlásról szóló konzultációs levelekből a vegyipari dolgozók szakszervezete – jelentette be az elnök.
Bővebben