Startlaphoz Csatlakozz!

2015. július 27

Egyre kevesebb a munkavédelmi ellenőrzés

 Hét év alatt a felére esett vissza a munkavédelmi ellenőrzések száma, ugyanakkor a munkahelyi balesetek száma 2012 óta folyamatosan emelkedik Magyarországon - írta hétfői számában a Magyar Nemzet.

Bővebben




CSOK: megkapom, vagy nem?

Nem mindegy például, hogy azért igényelnék utólag a támogatást, mert már megvették az ingatlant, vagy azért, mert utóbb született gyermek. Járhat-e a CSOK annak, aki már korábbi szocpolt igénybe vett, de vissza is kellett azt fizetnie például válás miatt? Az fn.hi24.hu összegűjtötte a leggyakoribb kérdéseket. A tét nagy, érdemes megismerni pontosan a részleteket.

Bővebben




Hoffmann Rózsa: A nők alapvető hivatása az anyaság

A magyar országgyűlésnek jelenleg csupán kilenc százaléka nő. Érthetetlen, megdöbbentően alacsony ez az arány. Éppen ezért is nagy megbecsülést és kitüntetett figyelmet érdemelnek azok a hölgyek, akik okos felszólalásaikkal, szakértelmükkel, elegánsan penge vitastílusukkal nemhogy nem csorbítják, hanem inkább növelik a T. Ház tekintélyét. Szerteágazó célokért dolgoznak: az emberek életének javításáért, kultúránk megőrzéséért, az innovatív és korszerű oktatásügyért, erkölcsi megújulásáért, a társadalmi igazságosságért, esélyegyenlőségért, honvédelmünkért, az ország biztonságának megőrzésért. Cikksorozatunkban főként a nők társadalmi helyzetének, megbecsültségének témakörét igyekszünk körbejárni a képviselőnőkkel. Most Hoffmann Rózsa országgyűlési képviselővel készített interjúnkat olvashatják - írja a Híradó.

Bővebben




Milyen munkáról álmodnak a fiatalok?

A fiatalok szerint az ideális munka élvezetes, kihívásokkal teli, ugyanakkor új barátok szerzésére is lehetőséget teremt, de rugalmas annyira, hogy a magánéletre is maradjon idő. Minél nemzetközibb és sokszínűbb a vállalat, annál jobb, de ennél mégis fontosabb, hogy a lakóhely közelében legyen a munkahely. A diákok és a frissen végzett hallgatók jobban kötődnek lakóhelyükhöz. A néhány éves munkatapasztalattal rendelkező fiatalok azonban mobilabbak, de csak egy bizonyos szintig - derül ki a Continental legutóbbi németországi Student Survey felméréséből, melyről a Tőzsdefórum is beszámolt.. A cégcsoport hazai HR vezetői szerint a magyar diákokra és fiatalokra is jellemző ez az attitűd.

Bővebben




Hogyan veszítsünk el egy Y-t 10 nap alatt?

A film kedves történetét felidézve jut eszünkbe e gondolatmenet, időről időre hallva azokat a vezetőket, akik a mai fiatalok „megbízhatatlanságára”, „felületességére”, „szerénytelenségére” hivatkozva ismételt kudarcként élik meg, amikor egy mai fiatal munkavállaló (egy Y) látszólag valós indok nélkül még a próbaidő alatt felmond, és tovább áll. Mi lehet ennek a hátterében? Tényleg mindig a fiatalokkal van a baj? Talán nem csak. Lássuk, mik a legjellegzetesebb szarvashibák, amit egy vezető elkövethet! – olvasható a munkajog.hu oldalán.

Bővebben




Újragondolják a szociális ellátás rendjét

Az ősszel dönthet a kormány a szociális ellátórendszer struktúrájának átalakításáról, miután az elmúlt hónapokban megtörtént a fenntartói rendszer felülvizsgálata – értesült a Magyar Hírlap. Az előkészítés keretében lényegében már tavaly nyár óta részt vesznek az egyeztetéseken az egyházak képviselői is.

Bővebben




Az IKEA magasabb bért fog fizetni alkalmazottainak, mint amennyit a törvény előír

 Különleges pr-fogással él az IKEA Nagy-Britanniában: nem egyszerűen a kormány létminimumhoz igazodó minimálbért vezeti be, hanem minden egyes dolgozójának ennél magasabb minimális bért fizet. Ezzel megelőzi a szigetország összes áruházláncát.

Bővebben




Egyre gazdagabbak a németek

A biztató gazdasági adatok, kiváltképpen a fokozatosan csökkenő munkanélküliség és a szünet nélkül emelkedő bérek eredményeképpen a németek egyre több pénzt tudnak félre tenni. Így nem meglepő, hogy a megtakarított összegek szintje rekordszintre emelkedett – írja az InfoRádió.

Bővebben




Nyugdíjügy: a szolgálati járandóság és a külföldi misszióban kapott bér

Beleszámít-e a szolgálati járandóságban részesülők munkavégzésére meghatározott kereseti korlátba a külföldi misszióban végzett tevékenységből származó jövedelem? – kérdezte olvasónk. Winkler Róbert, az Adózóna szakértője válaszolt.

Bővebben




2015. július 26

Piaci bért a teljesítményért a közszférában

Számos feljelentést tett az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az önkormányzati (rész)tulajdonú vállalatok, egyetemek és egészségügyi intézmények gazdálkodásával kapcsolatban az elmúlt időszakban. A rendszerszintű hiányosságok és szabálytalanságok miatt az ÁSZ a köztulajdonú cégek vezetőire vonatkozó olyan javaslatcsomaggal állt elő, amely leszámolna a képmutatással, és piaci bérezés fejében valódi teljesítményt várna el a menedzserektől. A kibővített jogkörökkel megerősített számvevőszék az elmúlt években sokkal több ellenőrzést végzett a közszférában, ezek tapasztalatairól kérdezte a Magyar Nemzet munkatársa Domokos László elnököt.

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector