Aki csak pár évet is eltöltött a közösségi közlekedésben, az vegyes érzelmekkel olvassa a vezető hírportálokon a MÁV- Volán közlekedés átalakításával kapcsolatos tartalmakat.
Bővebben
Mintegy ötvenezren vették igénybe a gyed extrát tavaly, az idei év első negyedévében pedig a múlt év azonos időszakához képest több mint duplájára nőtt azoknak a száma, akik éltek a munka melletti gyed lehetőségével - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn budapesti sajtótájékoztatón.
Bővebben
A vágóhidak és a hatósági állatorvosok számát, utóbbiak státusát és feletteseit is vizsgálhatja az Európai Bizottság, amely attól tart, hogy a kevés és alulfizetett szakember nem képes megfelelően ellátni a vágások ellenőrzését. Az is aggályos lehet, hogy a hatósági állatorvosokat a kormányhivatalok alá sorolták be –
írja a Világgazdaság.
Bővebben
Felmondani készülök jelenlegi munkahelyemen, megváltoztatott feltételek miatt nem tudok tovább ott maradni. Egyik kérdésem ehhez kapcsolódik, mégpedig mindegy-e, hogy én mondok fel, vagy inkább a közös megegyezést szorgalmazzam? Munkanélküli járadékot kaphatok mindenképp? Azonban hamarosan ki akarják osztani az újabb munka- ill. formaruhát, az a kérdés, ha a felmondásom után kötelez felmondási idő letöltésére, és mégis át kell vennem közben (kötelezhet egyáltalán a munkáltató, hogy felmondási idő alatt átvegyem?) akkor távozásommal kifizettetheti velem, levonhatja elszámoláskor a munkaruhát?
Bővebben
Az új évezred kezdetén a világ vezetői egy ENSZ-csúcs keretében
nyolc millenniumi fejlődési célt jelöltek ki, amit a világban el kell érni 2015-ig, ezek között az első helyen a mélyszegénység és az éhezés felszámolása állt. Most 2015-ben a közelgő újabb ENSZ-csúcs előtt a World Economic Forum megnézte, az elmúlt negyed évszázadban mit sikerült felmutatnia a világnak ezen a téren –
írja a Portfolio.
Bővebben
Szociális Ágazati Sztrájkbizottság közleménye: a Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság jogerős döntést hozott az elégséges szolgáltatás tárgyában.
Bővebben
A kiemelt üdülőkörzetek kisvállalkozói közül sokan a vasárnapi zárva tartás miatt a holtszezonban kénytelenek lehetnek megválni majd az alkalmazottaiktól. A törvény megváltoztatta ugyanis a nyaralási szokásokat, és sokan már útközben bevásárolnak, az üdülőhelyeken pedig nemigen költenek –
írja a Népszava.
Bővebben
A 2012. július 1. napjától hatályos munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) jelentősen átalakította a munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeire vonatkozó szabályrendszert, és az addig hatályos rendelkezésektől (a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, a továbbiakban: 1992. évi Mt.) néhol gyökeresen eltérő szabályokat alkotott. Jelen írásunkban a hatályos szabályokat elemezzük és értékeljük, kiemelve a korábbiakhoz képest eltérő rendelkezéseket –
írja a munkajog.hu.
Bővebben
Tisztázzunk valamit: legalább fél évet vártunk, hogy a munkáltatók vagy a kormány letegyen egy épkézláb javaslatot arról, miként enyhíthető a korkedvezményes nyugdíj hatásának eltörlése,
fakad ki Kordás László MASZSZ-elnök.
Bővebben