Startlaphoz Csatlakozz!

Szociális államtitkárság: módosítani kell az ágazat sztrájkfeltételeit

Az emberi méltósághoz, az élethez való jogot és a gyerekek jogainak érvényesülését veszélyezteti, ha a bíróság nem módosít a szociális ágazat sztrájkja esetén kötelezően biztosítandó elégséges szolgáltatások körén - mondta Nyitrai Imre, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az MTI-nek.

Bővebben




Vonzóbb az egyenruha béremelés után?

   A puding próbája az evés, az új életpályamodellnek meg az első fizetés. A rendőrök, tűzoltók most kapták meg a beharangozott harminc százalékos béremelést. Az öröm nem felhőtlen, főleg a vonuló tűzoltók csalódtak, amikor készhez kapták a pénzt. Hogy ez az összeg beváltja-e a reményt, és megszűnik-e a leszerelési hullám (főként a rendőrségen), korai lenne megmondani. A plusz pénz persze mindenkinek jól jön – írja a bama.hu

Bővebben




Az IT szektorban és a szolgáltató központokban lehet a legjobban keresni

 Az információ-technológiai (IT) szektorban, valamint az üzleti szolgáltató központokban (Shared Service Center - SSC) lehet a legjobban keresni Magyarországon, a havi bruttó átlagbér ezeken a területeken elérte a 399 ezer forintot 2015 első félévében - derült ki a Workania állásportál által működtetett Fizetesek.hu legutóbbi felméréséből.

Bővebben




Férfi 40: az egyenlő bánásmód elve alapján járna a nyugdíj

A férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód alkotmányos alapelvének érvényesülését nem írhatják felül költségvetési szempontok - jelentette ki Lehoczkyné Kolonnai Csilla egyetemi tanár csütörtökön Budapesten a férfiak 40 év utáni nyugdíjba vonulási lehetőségéről és a Munka törvénykönyvéről tartott, „Férfi 40” női szemmel elnevezésű konferencián.

Bővebben




Október elejéig várják a véleményeket a pedagógusok etikai kódexéhez

Október 4-ig várja a véleményeket a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) a pedagógusok etikai kódexéhez, amelynek tervezetét a héten fogadták el - közölte Horváth Péter elnök csütörtökön az MTI-vel. A tervezet szerint a pedagógusok munkájának pártatlannak és előítélet-mentesnek kell lennie.

Bővebben




A brit kormány leállítaná a szakszervezeti tagsági díj automatikus fizetését

 A konzervatív brit kormány véget akar vetni annak a gyakorlatnak, hogy a szakszervezeti tagsági díjakat automatikusan levonják az érdekképviseleti szervezetek tagjainak fizetéséből.

Bővebben




Vészesen fogyatkoznak az agrárszakemberek

   A demográfiailag indokoltnál is nagyobb ütemben csökken a felsőoktatásban az agrárterületre jelentkező diákok száma, miközben a fiatalok alapvetően azt gondolják: a kereseti és az elhelyezkedési lehetőségek is kecsegtetőek. A képzés radikális átalakításra, a szakma presztízse javításra szorul – írja a Világgazdaság

Bővebben




A Magyar Szakszervezeti Szövetség Női Tagozata támogatja, hogy a férfiak 40 évnyi szolgálati idő megszerzése után teljes jogú nyugdíjra legyenek jogosultak

A Magyar Szakszervezeti Szövetség Női Tagozata támogatja Bodnár József kolléga kezdeményezését, a férfiak azon igényét, hogy 40 évnyi szolgálati idő megszerzése után, teljes jogú nyugdíjra legyenek jogosultak.

Bővebben




Az idő előtti kilépéshez nyomós ok kell

 Nemcsak a munkaadó szüntetheti meg azonnali hatállyal dolgozója munkaviszonyát, a munkavállaló is távozhat így a cégtől. Ausztriában ezt nevezik idő előtti kilépésnek. Nyomós ok kell hozzá – írja a kisalfold.hu.

Bővebben




Busás fizetések a jegybanki alapítványoknál is

Egy parlamenti kérdésnek köszönhetően újra terítékre kerültek a jegybanki fizetések, amelyek mellett már kevesebb szó esik arról, hogy az egyes alapítványoknál milyen az uralkodó bérszínvonal. Ez a jegybanki fizetések tükrében nagy meglepetést nem fog okozni – olvasható az mfor.hu oldalán.

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector