Startlaphoz Csatlakozz!

A „Férfi 40” nem kényszer

Augusztus utolsó hetében a szakszervezetek és a munkaadók üljenek le tárgyalni a nyugdíjrendszer szükséges változásairól, majd szeptemberben a kormányoldal is kezdjen végre érdemi egyeztetést a kérdésről. Ezt a forgatókönyvet javasolja Kordás László, hogy újra lehessen indítani a május 29-én megszakadt tárgyalásokat a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán, ahonnan Varga Mihály legutóbb azzal állt fel, hogy nincs felhatalmazása semmilyen megállapodásra – írja a Népszava.

Bővebben




Bezárhatnak a bölcsődék és a hajléktalanszállók

A bölcsődék és hajléktalanszállók is bezárhatnak szeptemberben a szociális dolgozók sztrájkja miatt – a bíróság ugyanis kimondta, hogy ezekben az intézményekben nincs kötelező alapszolgáltatás.

Bővebben




Kézi vezérlésre kapcsolják a tanárokat

Teljesen szükségtelen és értelmezhetetlen is a pedagógusok etikai kódexe, amit a kormány által életre hívott Nemzeti Pedagógus Kar készített. Szakszervezetek szerint ráadásul alkotmánysértő is és semmi más célt nem szolgál, mint hogy a tanárokra még nagyobb nyomást helyezzenek – írja a Népszava.

Bővebben




Mire kell ügyelniük a munkáltatóknak és a munkavállalóknak a hőségriadó idején?

Újabb hőséghullám várható, ezért hétfő éjfélig másodfokú hőségriasztás van érvényben, és még nem látszik a hőhullám vége. A különleges helyzetre való tekintettel a Piac és Profit összegyűjtötte, mire kell ügyelniük a munkáltatóknak és a munkavállalóknak a hőségriadó idején.

Bővebben




Betegségekre is jár adókedvezmény

Sokan nem tudnak arról, hogy bizonyos veleszületett vagy szerzett betegségek, egészségkárosodások, fogyatékos állapotok után is jár személyi jövedelemadó-kedvezmény magánszemélyeknek, méghozzá alanyi jogon. E betegségek körét külön kormányrendelet szabályozza, ezért mindenképpen érdemes pontos felvilágosítást kérnünk a háziorvosunktól – olvasható a munkajog.hu oldalán.

Bővebben




Minél több közmunkást foglalkoztatnak, annál kevesebb támogatást kapna

Minél több közmunkást foglalkoztatnak, annál kevesebb szociális és pályázati támogatást kapnak a legszegényebb falvak – legalábbis erre panaszkodik néhány borsodi településvezető. Az ország más régióiban viszont nem érzékelik a negatív változást – írja a Népszabadság.

Bővebben




Szeptemberben kapnak először alapbérhez igazított bérkiegészítést az egészségügyi dolgozók

Szeptemberben fizetik ki először az egészségügyi dolgozók bérkiegészítését teljes körűen a 2015. július 1. óta végzett túlmunkáért - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkársága csütörtökön az MTI-vel.

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector