Startlaphoz Csatlakozz!

Újabb leépítés

Soha nem dolgoztak ennyire kevesen a Magyar Postánál

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. máj. 20. kedd, 16:46
 
Még soha olyan kevesen nem dolgoztak a Magyar Postánál, mint most. Az állami vállalat kimutatása szerint a foglalkoztatottak átlagos állományi létszáma 31701 fő volt 2014 első negyedévben, ők összesen 17,6 milliárd forintot kerestek – írja a Világgazdaság.

   Tavaly év végén még 32147-en dolgoztak a cégnél és16,8 milliárd forintot kerestek. Az ezt megelőző negyedévben pedig még 32384-en mondhatták magukat postai dolgozónak, de négy évvel ezelőtt még 34 ezernél is többen kapták a Magyar Postától a fizetésüket. Vagyis leépített és bért emelt a vállalat.
 
  A bérmegállapodás még februárban született meg, így a márciusi bérfizetéssel már a megemelt fizetés érkezett a számlákra. Havi 130 ezer forintig 3,5 százalékos, 180 ezer forintig 3,3 százalékos, 350 ezer forintig pedig 2 százalékos az emelés.
 
   A vállalat pénteken mutatta be új szolgáltatását, a csomagautomatákat, Németországban viszont már a csomagszekrényeket ünneplik. „A Német Postánál a levélszekrény feltalálása óta az egyik legnagyobb találmánynak tartják a levélszekrény mintájára kifejlesztett csomagszekrényt, mely a tesztelés után, mostantól egész Németország területén elérhető lesz” – olvasható a Postás Szakszervezet nemzetközi híreiben. Hozzáteszik: meg lehet vásárolni az ügyes szerkezeteket, de bérlésükre is van lehetőség. Az alaptípus 99 euróba kerül, de lehetőség van havi 1,99 euróért bérelni is.
 
   A Német Posta a csomagszekrényt elsősorban a családi házas területeken ajánlja, ahol az ügyfél saját telkén állíttathatja fel, de a társasházakban lakóknak sem kell lemondani a kényelmes kézbesítési lehetőségről, ha van elég hely a szerkezet telepítésére. Ezután már nem gond a csomagok kézhez vétele, illetve küldése. „Nem kell a postára vagy a szomszédhoz menni, ha a címzett éppen elkerülte a kézbesítőt.
 
   A csomagszekrények zárhatóak és szinte kizárt, hogy illetéktelen személy kezébe kerüljön a küldemény. A csomagszekrény lehetőséget biztosít a visszaküldésre illetve előre bérmentesített csomagok, kiscsomagok küldésére is. Csomagszekrény felállítása esetén az ügyfélnek számos igényét figyelembe veszik: méret, design, szín, szerelés módja” – olvasható a hírben.
 
   Az Osztrák Posta pedig publikálta 2014 első negyedéves pénzügyi eredményét: 0,7 százalékos visszaesés mutatkozott a konszern árbevételében, mely így 598,4 millió euró lett. Szintén a szakszervezet honlapján olvasható, hogy a levél üzleti területen volumen visszaesést regisztráltak, ezzel szemben a csomag és logisztikai üzleti területen 3,7 százalékos növekedés látható. 2014-re mintegy 100 millió eurót fektetnek be automatizálási és feldolgozási projektjükbe, mely hosszútávon költségcsökkentési lehetőséget rejt magában.
 
   A DHL pedig új szállítási megoldást vezetett be Los Angelesben, hogy a belvárosban kialakult közlekedési dugókat kikerülje. Konkrétan helikopteres szállítással biztosítja a cég a Los Angeles központjában található bankok számára a korareggeli szállítást. A helikopter 350 kilogramm levelet és csomagot képes elszállítani. A DHL a helikopteres szállítást New Yorkban is biztosítja.
 
Forrás: Világgazdaság

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Soha nem dolgoztak ennyire kevesen a Magyar Postánál.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector