Startlaphoz Csatlakozz!

A férfiak a gépiparban, a nők leginkább a kiskereskedelemben szenvednek balesetet

Munkabalesetek: több hónapos kiesést is okozhat egy-egy sérülés

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. máj. 20. kedd, 17:58

 Elesnek, ennek következtében pedig zárt csonttörést, rándulást és húzódást, felületi sérülést szenvednek a munkavállalók – ezek voltak tavaly a leggyakoribb munkabalesetből származó sérülések – olvasható a webbeteg.hu oldalán.
 
    A férfiak a gépiparban, a nők leginkább a kiskereskedelemben szenvednek balesetet. Több mint 17 ezer, három napot meghaladó keresőképtelenséggel járó munkabalesetet jelentettek be a munkavédelmi hatósághoz 2013-ban, ebből 187 súlyos volt. A férfiak jóval gyakrabban sérülnek meg munkahelyükön, mint a nők. A legtöbb munkabalesetet a fővárosban, Pest megyében és Győr-Moson-Sopron megyében regisztrálták a felügyelőségek, a legnagyobb számú munkahelyi sérülésről a feldolgozóipar és a gépipar munkáltatóitól érkezett jelentés, ez utóbbiban több mint 3 ezer munkabaleset történt az elmúlt évben. A leggyakoribb sérülések a nyílt sebek, a felületi sérülések, a zárt csonttörések, illetve a rándulások – tájékoztatta a WEBBeteg.hu portált a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatósága.
 
   A kiskereskedelem, az élelmiszergyártás, a fémfeldolgozás és a szállítás a legveszélyesebb terület a tavalyi munkabaleseti adatokat figyelembe véve (a halálos esetek leginkább az építőiparban fordulnak elő). A legbiztonságosabb a halászat és az állategészségügy. A leggyakoribb sérülések: Nyílt sebek: 3 346 eset (19%) Rándulás és húzódás: 2 668 eset (15%) Zárt csonttörés: 2 530 eset (15%) Felületi sérülések: 2 040 eset (12%) Ficam, rándulás és húzódás egyéb típusai: 1 646 eset (10%) Maradandó károsodás is lehet a vége A leggyakoribb maradandó károsodást okozó sérülés valamely érzékszerv, érzékelőképesség, illetve a reprodukciós képesség elvesztése vagy jelentős mértékű károsodása. A leggyakoribb ilyen eset a szemsérülés, pl. gépi forgácsolás közben fémforgács fúródott a dolgozó szemébe, amely olyan fertőzést okozott, ami a sérült szem teljes látásvesztéséhez vezetett. Csonkulásos baleseteknél legtöbbször kézsérülések történnek, leginkább a gépiparban és a feldolgozóiparban. Bénulás vagy jelentősebb torzulással járó károsodás főként gerincsérülés miatt következik be. Sajnos rosszullét miatt is előfordult már olyan leeséses munkabaleset, amely a védőkorlát kialakítása esetén nem következett volna be – mondta Gedeon András, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal munkavédelmi és munkaügyi sajtóreferense.
 
Veszélyben a jövőnk
 
  Az ismert esetek közül a legtöbben 7-13 napra estek ki a munkából, de gyakoriak voltak a két-három hetes, vagy akár a néhány hónapos gyógyulások is. A munkabalesetek következményei között a munkából való kiesés, a munkaképesség csökkenése, valamint maradandó károsodás esetén tartós munkaképtelenség (rokkantság) is előfordulhat. A dolgozót leginkább anyagi kár, így a jövedelem kiesése sújthatja, emellett gondolnunk kell a nem megtérülő befektetésekre is, például a súlyos sérülés miatt nem folytathatja megszerzett szakmáját, elveszíti a munkahelyét, pályamódosításra kényszerül. A baleset, a betegség többletköltségeket is jelenthet, és a munkavállaló családját is érintheti a probléma: pl. a beteg nem tudja ellátni az otthoni feladatokat a háztartásban, a gyermeknevelésben. A főnöknek sem tesz jót! A munkáltatót a munkabaleset következtében pl. kártérítési kötelezettségek terhelik a dolgozó, illetve a társadalombiztosító felé, a munkafeladatokat már évek óta ismerő dolgozó kiesése termeléscsökkenéshez vezethet, az új munkaerő pótlása, képzése, betanítása plusz időbe és pénzbe kerül, nem beszélve a jó hírnév, illetve az üzleti partnerek elvesztéséről.
 
TUDTA?
 
   Nem tekinthető munkavégzéssel összefüggésben bekövetkező balesetnek, ha az a sérültet a lakásáról vagy szállásáról a munkahelyére, illetve a munkahelyéről a lakására menet közben éri, kivéve, ha a baleset a munkáltató saját vagy bérelt járművével történt. Az egészségbiztosítási ellátások, szolgáltatások keretében üzemi baleset következtében, baleseti egészségügyi szolgáltatás, baleseti táppénz és baleseti járadék vehető igénybe.
 
MIÉRT NEM HASZNÁLUNK VÉDŐFELSZERELÉST?
 
   A kollektív védelem elsődlegességet élvez az egyéni védelemmel szemben. Az a tapasztalatunk, hogy a munkáltatók egy része indokolt esetben sem biztosítja az adott veszélyforrások ellen védelmet nyújtó egyéni védőeszközöket. Másik részük biztosítja ugyan, de használatukat nem követeli meg – nyilatkozta portálunknak Gedeon András, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal munkavédelmi és munkaügyi sajtóreferense. A dolgozók a munkáltatói ellenőrzés hiányában gyakran kényelmi okokra hivatkozva mellőzik az előírt és biztosított védőeszközök viselését. Sok esetben tapasztalja a hatóság, hogy az egyéni védőeszközök juttatási rendjét írásban nem szabályozza a munkáltató, így nem azonosíthatók be pontosan, hogy milyen munkakörben, milyen veszélyek és ártalmak ellen kellene védőeszközt viselni, annak mi a pontos típusa. Tavaly egyébként egyéni védőeszközzel kapcsolatosan 4017 intézkedést hoztak a munkavédelmi felügyelők.
 
Forrás: webbeteg

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Munkabalesetek: több hónapos kiesést is okozhat egy-egy sérülés.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector