Startlaphoz Csatlakozz!

Az alacsonykeresetű családok még mindig „nyögik” az adójóváírás kivezetésének terheit

Kétgyermekesek adókedvezménye: ezért kell még több

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. máj. 23. péntek, 10:24
 
A jelenlegi átlagbér alatt keresők esetében jól jöhet még az adókedvezmények növelése, hiszen még mindig „nyögik” az adójóváírás kivezetésének terheit – írja az mfor.hu.

   Rogán Antal hétvégén kvázi bejelentette, hogy költségvetési mozgástér függvényében már jövőre, vagy esetleg 2016-ban tovább fogják növelni a kétgyermekes családok adókedvezményét. Jelenleg ugyanis ebben az esetben 20 ezer forint illeti meg őket havonta. A helyzetük egyébként idén már sokat javult, az Orbánék által korábban átalakított adózási és családtámogatási rendszer miatt ugyanis az alacsonykeresetűek nem fizettek annyi személyi jövedelemadót, mint amennyi kedvezményt amúgy érvényesíthettek volna.
 
   Ezt a problémát küszöbölték ki azzal, hogy a fel nem használt családi adókedvezményt az szja után azegészségügyi, majd végső esetben a nyugdíjjárulék terhére is érvényesíteni lehet.
 
   Az igaz ugyan, hogy kalkulálni nagyon nehéz lenne, milyen formában növelné a kormány a szóba forgó családok adókedvezményét, de egy rövid áttekintést tudtunk készíteni. Ennek eredményeként megállapítottuk: van létjogosultsága a Rogán által említett elképzelésnek. A családi adókedvezmények és a teljes adórendszer átalakítása miatt ugyanis a két gyermeket nevelő, alacsonykeresetű családok még mindig „nyögik” az adójóváírás kivezetésének terheit. Magyarán jelenleg ma több adót fizetnek, mint tették azt 2011-ben változatlan kereseteket feltételezve.
 
  Ha ugyanis veszünk egy jelenleg minimálbérért dolgozó házaspárt, vagyis akik fejenként 101 500 forintért végzik a munkájukat, akkor a jelenlegi kedvezmény mellett is kell még 12 480 forintnyi személyi jövedelemadót fizetniük összesen. Ezzel szemben 2011-ben kettőjük fizetése után mindössze 8525 forinttal gyarapították az államkasszát az szja jogcímén.
 
   Ennél kicsit nagyobb a differencia azokban az esetekben, ahol 90-90 ezer forint a szülők bruttó bére. Jelenleg ugyanis 8800 forint szja-t fizetnek az adókedvezmény levonása után, 3 évvel ezelőtt pedig 4476 forint kötelezettségük jelentkezett.
 
   Különböző mértékű különbségek egyébként egészen a jelenlegi átlagfizetés szintjéig, vagyis 215 ezer forintig jelentkeznek. Két ekkora fizetés mellett ugyanis jelenleg 358 forinttal fizetnek több adót, mint tették azt 2011-ben. Efelett viszont már az idei kedvezményrendszer az előnyösebb a kétgyermekes családoknak. Ha ugyanis például két 230 ezer forintért dolgozó szülőt veszünk alapul, akkor idén 53 600 forint szja-t fizetnek összesen, ezzel szemben három évvel ezelőtt több mint 3000 forinttal nagyobb adófizetési kötelezettségük volt.
 
   Látható tehát, hogy a jelenlegi átlagfizetésnél külön-külön kevesebbért dolgozó szülők esetében nemcsak az amúgy magasnak számító adóék miatt van létjogosultsága a további adókedvezményeknek. A három évvel ezelőttihez képest magasabb teherviselés is megalapozza a kormányzati szándékot.
 
Forrás: mfor.hu
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Kétgyermekesek adókedvezménye: ezért kell még több.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector