Startlaphoz Csatlakozz!

Fogyatékos emberek foglalkoztatását fejlesztő inkubátorház

Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását segítő program zárult

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. máj. 26. hétfő, 13:30

Lezárult a Kézenfogva Alapítvány megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását segítő program, amelyben hetvenöten vettek rész a felkészítő tréningeken, és tizenöt embert állítottak munkába - közölte az alapítvány hétfőn az MTI-vel.

    A szervezet közleménye szerint a Fogyatékos emberek foglalkoztatását fejlesztő inkubátorház (FEFI) és vállalkozási központ elnevezésű program átfogó célkitűzése volt, hogy verseny- és piacképessé tegye a fogyatékos emberek munkáját, és minél több ember elhelyezkedését segítse.

    Az inkubátorház program keretében az alapítvány 150 órás módszertani képzéseket szervezett megváltozott munkaképességű és fogyatékos embereknek, ahol elsajátíthatták a munkahelyi beilleszkedéshez szükséges ismereteket. Ezen kívül a munka- és munkaerő-közvetítéssel, valamint a szociális foglalkoztató szervezetek piaci szemléletének fejlesztésével is hozzájárult a fogyatékos emberek integrált foglalkoztatásához.

    A program 2012 júniusában indult, azóta 75-en vettek részt a felkészítő tréningjeiken, és 15 embert állítottak munkába, akik hat hónapig a Kézenfogva Alapítvány alkalmazásában dolgoztak nyílt piaci munkáltatónál, külső helyszíni munkavégzéssel. Közülük tizenhárom embert sikerült a fél év lejárta után is foglalkoztatni, nyolcan közülük pedig már több mint egy éve dolgoznak a nyílt munkaerőpiacon.

    Mateisz Martin, a program projektvezetője a közlemény szerint elmondta: több szociális foglalkoztató szervezet párhuzamos fejlesztésének koordinálása mellett rendszeresen tartottak úgynevezett érzékenyítő programokat. Ennek és a felkészítő tréningeknek köszönhetően például egy francia tulajdonú nagyáruházlánc a már alkalmazott hallássérült dolgozók mellett minden áruházában szeretne további, szájról jól olvasó, hallássérült pénztárosokat alkalmazni. Ráadásul új munkaköröket is kialakítottak, kifejezetten értelmi fogyatékos és autista emberek számára az áruvédjegy-beragasztó, valamint a lejáratiidő-kontroller munkakörökben. Az IBM ISSC Kft. pedig már a saját, munkára felkészítő képzéseit szervezi, amivel tovább növelné a fogyatékkal élő munkavállalóinak számát.

    A Kézenfogva Alapítvány az inkubátorház program végeztével is folytatja a fogyatékos emberek foglalkoztatásának támogatását. Az egyéni igényeknek megfelelő, fenntartható munkahelyek fejlesztésért létrejött Aktív Műhely a tervek szerint hamarosan országos szinten, egyre több szervezet bevonásával, infrastrukturális fejlesztésekkel kiegészítve működik tovább - olvasható az alapítvány közleményében.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását segítő program zárult.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector