Startlaphoz Csatlakozz!

Azonos pozíciókban több mint 17 százalékkal keresnek kevesebbet, mint a férfiak

Szegedi egyesület is segítene a nők munkaerőpiaci helyzetén

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. máj. 27. kedd, 10:29
 
Kommunikációs kampánnyal segítené a nők munkaerőpiaci helyzetét a szegedi Munkavilága Közhasznú Egyesület, mert a nők azonos pozíciókban továbbra is több mint 17 százalékkal keresnek kevesebbet, mint a férfiak. A kampány megvalósítását a Norvég Alap forrásaiból finanszíroznák – írja a szegedcafe.hu.

  Losonczi-Tóth József, a szervezet elnöke a Rádió 88-nak elmondta: a Munka Világa Közhasznú Egyesület vállalkozók, egyetemi tanárok és civil szervezetek bevonásával egyeztetést kezdeményezett munkahelyi női esélyegyenlőség elősegítő program kidolgozására.
 
   Ugyancsak riasztó adat, hogy az 5 év alatti gyereket nevelő nők 30 százaléka, a háromgyermekeseknek pedig csak 10 százaléka dolgozik. Az érintettek egyharmada tér vissza korábbi munkahelyére, és több mint 50 százalékuk tartósan inaktív. Ennek egyik alapvető oka a nők munkaerő piaci esélyegyenlőségének hiánya.
 
   Losonczi-Tóth József közölte: a hagyományos nemi szerepeket érintő felfogás következtében a gyermekvállalás – nevelés a nők életpályáját kedvezőtlenül befolyásolja. A munkáltatók esetenként a férfiakénál korlátozottabb rendelkezésre állásukkal számolnak.
 
   A Munkavilága Közhasznú Egyesület legutóbbi egyeztetésén a nők felzárkózásának elősegítésére a munkaerő piacon egy figyelemfelhívó kampány kidolgozására született javaslat. A kampány célja az egyetemekkel és a témában érintett civil szervezetekkel együtt, hogy a vállalati szféra foglalkoztatási értékrend javulása megtörténjen a női foglalkoztatás javára, továbbá, hogy az egyetemek a vállalati szférával együttműködve, a gyakorlati helyek bővülésével munkavégzésre teljes körűen felkészített fiatalokat tudjanak képezni.
 
Forrás: szegedcafe.hu

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Szegedi egyesület is segítene a nők munkaerőpiaci helyzetén.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector