Startlaphoz Csatlakozz!

Mintegy 500 dolgozó válhat munkanélkülivé

Rájuk dőlt a rezsicsökkentés: hét megyében leáll a kéményseprés

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. máj. 31. szombat, 15:00

Június 30-án az ország hét megyéjében (Pest, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy és Nógrád megye), összesen 842 településen leáll a kéményseprői közszolgáltatás. Erről a pénteken határozott a Magyarországi Kéményseprők Országos Ipartestületének (MKOI) ülése – írja a Népszabadság.

   Az ügyben nyilatkozatot is elfogadtak, amelyben kifejtik, hogy a kényszerű lépés hátterében az állami intézkedések miatt kieső bevételek kompenzációjának elmaradása áll. A dokumentumból az is kiderül, hogy az ülésen részt vevő többi tagvállalat képviselői kijelentették: a jogszabályi követelményeknek megfelelő színvonalon nem képesek a kieső szolgáltatásokat még kijelölés esetén sem pótolni. Erre alkalmazottaik alacsony száma és az eszközállományuk sem biztosít lehetőséget, és pénzügyi tartalékaik sincsenek meg ehhez.
 
   – Arról, hogy lehetetlen helyzetbe kerültek a szolgáltatók, korábban már lényegében mindenkinek írtunk levelet. Nincs már kinek jelezzük, hogy baj van. A Belügyminisztériumtól egy olyan választ kaptunk, hogy a második félévben áttekintik a problémát – mondta a lapunknak Vidra Zoltán, az MKOI elnöke. Ez aligha nyugtat meg bárkit is, hiszen olyan, mintha a fuldoklónak azt mondanák: a helyzetedre a jövő héten visszatérünk.
 
   Borzasztó nehéz helyzetbe kerültek a szolgáltatók az utóbbi időben. Korábban a feladatok alapjául egy normaösszeget határoztak meg, ami 4000 forint volt – ezt a rendeletalkotó önkormányzatok legfeljebb 20 százalékkal mérsékelhették. Ebből az összegből szorzószámok alapján számolták ki egy-egy munka díját. Ezt az alapösszeget csökkenték tavaly félévtől 2000 forintra a rezsicsökkentés keretében. Eközben több feladatot is elvesznek a társaságoktól. Ez év második felétől például a vegyes tüzelésű eszközök kéményeit már csak egyszer kell ellenőrizni évente, míg eddig évi két alkalom volt előírva. Emellett viszont az adminisztrációs terheket növelték, amelyek nem javították a hatékonyságot.
 
   Vidra Zoltán kérdésünkre kifejtette: a hét érintett megyében mintegy 500 dolgozót érint a döntés. Hogy pontosan velük mi lesz, azt nem tudta megmondani. Alighanem munkanélkülivé válnak, de hogy milyen végkielégítést kapnak, arra végkép nem tudott válaszolni. Az őket alkalmazó cégek már szinte az összes forrásukat felélték, végkielégítésre sem biztos, hogy jut. Azt vélhetően a bérgarancia-alap terhére kell majd rendezni.
 
   Felvetésünkre, hogy ha ennyire rossz a helyzet, miért „csak" hét megyében áll le a szolgáltatás, úgy válaszolt: több területen, így a például a fővárosban vagy Borsodban is kaptak kompenzációt a cégek az önkormányzattól, nekik most nincsenek ilyen gondjaik. Ezenfelül vannak olyanok, akik húzzák valahogy, de év végéig már aligha tartanak ki, vagyis decemberig biztosan újabb társaságnak fogy el a pénze. Ez újabb leállásokat jelent majd.
 
  Az elnök szomorúan jegyezte meg: nekem közel harminc év munkám van ebben. Ezt összedönteni egy pillanat műve lesz, de hogy mennyi lesz újraindítani, azt nehéz lenne megmondani.

Forrás: Népszabadság

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Rájuk dőlt a rezsicsökkentés: hét megyében leáll a kéményseprés.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector