Startlaphoz Csatlakozz!

A jobb munkalehetőségek végett mentek ki

A londoni magyarok inkább kint maradnának

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. június 05. csütörtök, 14:08

A Londonban élő magyarok többnyire felsőfokú végzettségűek, akik gazdasági helyzetük javítása és a jobb munkalehetőségek végett mentek ki. Nem véletlen tehát, hogy nagy részük csak sokára, vagy sose térne vissza Magyarországra – olvasható a vs.hu oldalán.

   Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének online felmérésére mintegy 5 200 a brit fővárosban élő magyar válaszolt. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy kik, miért mentek ki és meddig maradnának.
 
   A kérdőívre válaszoló magyarok leginkább gazdasági okokból költöztek Nagy-Britanniába, többnyire az elmúlt négy év során. Szinte mindegyikük jobbnak értékeli jelenlegi helyzetét, mint amilyen Magyarországon volt, és talán éppen ezért a hazatérést is csak kevesen fontolgatják.
 
   A megkérdezettek fele nő, fele férfi, átlagéletkoruk 33 év és háromnegyedük dolgozni ment ki a szigetországba. Fele már meglévő munkaajánlatra ment ki, másik fele pedig érkezés után állt neki a munkakeresésnek. Azok akik párjuk után (9,9%), tanulni (7,2%) vagy szimplán csak szerencsét próbálni (5,1%) mentek ki, jóval kevesebben vannak.
 
   Hogy mi áll a kivándorlás hátterében? Leggyakrabban a jobb munkafeltételek és az itthoni nehéz gazdasági vagy politikai helyzet hajtja a távozókat. A kalandvágy vagy a magánéleti indíttatás csak kevésbé motiváló. Az is érdekes, hogy a távozók nagy többsége, mintegy hetven százaléka teljes- vagy részmunkaidőben dolgozott itthon, mielőtt elhagyta volna az országot, tehát nem a „semmiből” ment ki.
 
   A megkérdezettek elsöprő többsége elégedett jelenlegi helyzetével, különösen akkor, ha a korábbi, magyarországi körülményeivel hasonlítja össze. Alig több mint egytizedük érzi úgy, hogy helyzete nem javult, vagy rosszabbodott amióta Nagy-Britanniában él.
 
   Ezért nem is meglepő, hogy viszonylag kevesen szeretnének hazajönni a közeljövőben. Közel háromnegyedük (73,1%) soha, vagy a következő öt évben biztosan nem térne vissza. Egyötödük (20,8%) néhány év múlva hazatérne, és alig vannak olyanok (6,1%), akik egy éven belül visszatérnének Magyarországra.
 
   A kutatást az MTA intézete a Menjek/Maradjak dokumentumfilm-sorozat alkotóival együttműködve készítette. A sorozat londoni epizódjának premierje június 13-án lesz a budapesti Trafóban. A film hat párhuzamos portrén keresztül mutatja be a Londonba nemrégiben kiköltözött fiatal magyarok életét és mindennapjait.
 
Forrás: vs.hu

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A londoni magyarok inkább kint maradnának.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector