Startlaphoz Csatlakozz!

Kettészakadt az ország

Dupla annyi a bér a fővárosban, mint nógrádban

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. július 18. péntek, 12:23

 Kettészakadt az ország, már ami a fizetéseket illeti – derül ki a KSH legfrissebb statisztikáiból. Nyugaton jóval több marad a borítékban, mint keleten, a legnagyobb és legkisebb keresetek között kétszeres a különbség – olvasható a borsonline.hu oldalán.

   Bődületes különbségek vannak a magyarok fizetései közt. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2014 első negyedévében a havi nettó átlagkereset Magyarországon 151 ezer forint, de az ország nagy részében ennél kevesebb marad a borítékban.
 
   Csupán a buda­pestiek visznek haza többet (194 ezer), Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében pedig nagyjából ennyiből kell gazdálkodniuk (152 és 148 ezer) az embereknek. Utána viszont óriási szakadék következik: a dobogóról lemaradó Pest megyében is tízezer forint hiányzik az átlaghoz (141 ezer), a sor végén kullogó Békés, Szabolcs és Nógrád megyében pedig majdnem feleannyit keresnek, mint a fővárosban.
 
   – Kettészakadt az ország: Budapesttől nyugatra jóval többet keresnek, mint a keleti végeken, a főváros pedig kiemelkedik – elemezte az adatokat Győri Péter szociológus. Rámutatott, hogy az általános gyakorlat szerint a legtöbben minimálbérrel vannak bejelentve (ez havi 101, illetve 118 ezer forint), de sok helyen kiegészül olyan jövedelemmel, ami után nem adóznak. – Az utóbbi időben ez vagy eltűnt, vagy elvékonyodott – tette hozzá.
 
   Szerinte a kevesebbet kereső megyékben, régiókban alacsonyabb végzettséget igénylő munkák vannak, amikkel kevesebbet is lehet keresni.
 
   – Ez összefügg azzal, hogy itt kevesebb szakképzett munkavállaló van, így nem települnek ide képzett munkaerőt igénylő beruházások. Mivel ezeken a területeken a munkanélküliség is magasabb, így alacsonyabb fizetésért is elvállalják a munkát, mint az ország más részében. A megoldást a szakképzések és az iskolázottság növelése jelenthetné.
 
Az év gazdaságilag vesztes régiói
 
   Tizenkét megyében emelkedtek, hétben pedig (Csongrád, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok, Baranya, Heves) csökkentek a keresetek a tavalyihoz képest.
 
Ellenpéldák
 
   Bár az ország nyugati részében van, Zala megye a sor végén kullog: itt javarészt megszűnt az ipar, magas a munkanélküliség. – Kis megye kis településekkel és nem túl jó kilátásokkal – mondja Győri Péter. Hajdú-Bihar viszont pozitív példa: a szomszédos megyéknél magasabbak a bérek, mert sokat költöttek az oktatásra, így ott jobb munkahelyek vannak.
 
Kiadások
 
  A bérek mellett érdemes megnézni a kiadásokat: míg a kelet-magyarországi megyékben havi 55-57 ezer forint a háztartási kiadása egy embernek átlagosan, addig például Budapesten és Pest megyében ez 67 ezer forint. Igaz, előbbieknek még így is csupán havi 70 ezer, a budapestieknek havi 100 ezer forintja marad egyéb költségekre.

Forrás: borsonline.hu
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Dupla annyi a bér a fővárosban, mint nógrádban.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector