Startlaphoz Csatlakozz!

Négy százalékkal nőttek a keresetek

Elemzők: a negatív infláció miatt emelkedtek a reálbérek

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. július 18. péntek, 17:26

A negatív infláció miatt magas a reálbérek emelkedése, több mint 4 százalék, ami a fogyasztás további bővülését vetíti előre - mutattak rá banki elemzők a májusi keresetalakulást értékelve. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hangsúlyozta, hogy tovább folytatódik a reálbér-emelkedés Magyarországon.

    A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közölt adatai szerint májusban 4,0 százalékkal nőttek a keresetek az egy évvel korábbiakhoz képest, míg a közfoglalkoztatottakat is figyelembe véve 4,9 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly májusban. A bruttó és a családi kedvezmények nélkül számított nettó keresetek egyformán alakultak. Májusban a fogyasztói árak 0,1 százalékkal alacsonyabbak voltak, mint egy évvel azelőtt, így a családi adókedvezmények nélkül számított reálkeresetek árnyalatnyival jobban emelkedtek nettó béreknél.

    Balatoni András, az ING vezető elemzője elmondta: a vállalkozásoknál a közfoglalkoztatottak nélkül, a havi rendszeres átlagkeresetek májusban csak 3,1 százalékkal emelkedtek. Az előző hónapokhoz képest csökkent a növekedés dinamikája, ami az infláció szempontjából kedvező. A nettó bérek 4,1 százalékkal emelkedtek a vállalkozásoknál, leginkább a nem havi rendszerességű keresetek, bónuszok megugrása miatt - hangsúlyozta.

    A szakember szerint ez azt mutatja, hogy az alacsony inflációs klíma megjelent a vállalkozási szektor bérmegállapítási rendszerében.

    Az elemző kiemelte azt is, hogy a költségvetési szférában és a vállalkozásoknál a 4 százalékot meghaladó reálbér-emelkedés, valamint a fogyasztói bizalom erősödése a fogyasztás további bővülését vetíti előre. Ennek az első jelei már látszanak a kiskereskedelem, illetve a háztartások fogyasztási kiadásainak növekedésében - közölte.

    Gabler Gergely, az Erste Bank Hungary vezető elemzője szintén rámutatott, hogy a negatív infláció miatt magas, 4,5 százalék körüli a reálbér-emelkedés a közfoglalkoztatottak nélkül számítva.

    Kiemelte továbbá, hogy a közmunkásokat is figyelembe vevő index (4,9) most először mutatott magasabb értéket, mint a nélkülük számított átlagos keresetemelkedés (4,0). Hozzátette, hogy ezt egyszeri hatás idézte elő, mivel a májusi adat a szokottnál jóval kevesebb, csupán 99 ezer közmunkást tartalmazott, ami kevesebb, mint fele az áprilisi 212 ezernek. Véleménye szerint az eltérést a téli közmunkaprogramok áprilisi kifutása okozhatta, a következő hónapokban azonban a közmunkások létszáma valószínűleg visszaáll a megszokott 200 ezret meghaladó szintre.

    Az elemző rámutatott arra is, hogy a rendszeres kereseteket vizsgálva az év eleje óta megfigyelhető tendencia, hogy a költségvetési szférában a béremelkedés nagyjából kétszer akkora, mint a magánszférában. 

    Elmondta azt is, hogy az alkalmazásban állók létszáma a közmunkások nélkül is nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és az év eleji adatokhoz viszonyítva is emelkedést mutat.

    Érdekességként megemlítette: az idén májusban először fordult elő, hogy nem a pénzügyi szférában voltak a legmagasabbak a bérek, hanem az energiaszektorban. Ez véleménye szerint a bónusz kifizetésekkel lehet összefüggésben, ugyanis míg a pénzügyi szektorban általában áprilisban kapnak bónuszt a dolgozók, addig az energiaszektorban valószínűleg májusban történt ilyen.

    A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozta, hogy az áprilisi 4,2 százalékos emelkedést követően a reálbérek tovább nőttek, májusban már 5 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel ezelőttihez képest. A családi adókedvezmények, a növekvő bruttó bérek, az árak stagnálása, és így az egyre emelkedő reálbérek nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a háztartások anyagi helyzete javuljon - közölte a tárca.

    A közleményben kiemelték azt is, hogy a kormány által idén kiterjesztett családi kedvezményeket is figyelembe véve a nettó keresetek átlaga több ezer forinttal magasabbra, 160 400 forintra becsülhető a KSH szerint az év első öt hónapjában.

    A versenyszférában a legalább öt embert alkalmazó vállalkozásoknál 44 ezerrel többen dolgoztak májusban, mint egy évvel azelőtt. Ekkora növekedés utoljára három éve volt Magyarországon - közölte az NGM.

    A versenyszektor folyamatosan növekvő munkakereslete a gazdasági konjunktúra élénkülésének, a munkát terhelő adók csökkentésének, a Munkahelyvédelmi Akciótervnek, illetve az aktivitást ösztönző intézkedéseknek köszönhető - fogalmaznak a közleményben.

    A családok jólétének növelését célzó gazdaságpolitika, a foglalkoztatottak teljesítményére épülő gazdasági növekedés és a kedvező kamatkörnyezet teremtette vállalkozás-ösztönzés képezi a tisztességes nemzeti gyarapodás fő motorját. A beérkezett adatok folytatódó dinamikus létszámbővülést és számottevő reálkereset-emelkedést vetítenek előre - olvasható az NGM közleményében.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Elemzők: a negatív infláció miatt emelkedtek a reálbérek.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector