A foglalkoztatottak után nem kell járulékot fizetni
Megemelték 200 millió forinttal a nyári diákmunkaprogram keretét
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. július 25. péntek, 12:43
Közzétéve: 2014. július 25. péntek, 12:43
A diákmunka program idei 1,5 milliárd forintos keretét több mint 200 millió forinttal megemelték - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiaci és képzési államtitkára pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című reggeli hírműsorában.
Az államtitkár felidézte, hogy a program tavaly is 1,5 milliárd forintos kerettel működött, a lehetőség iránt azonban óriási az érdeklődés, csütörtökig több mint 15 ezren jelentkeztek a részvételre. A megemelt keretnek köszönhetően akár a 20 ezret is eléri a nyári diákmunka programban részt vevő fiatalok száma az idén - tette hozzá.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) július 1-jétől hirdette meg a nyári diákmunka programot, amelynek keretében 16-25 év közötti diákok kaphatnak munkalehetőséget a helyi önkormányzatoknál vagy önkormányzati fenntartású intézményeknél.
A diákok az illetékes munkahelyi kirendeltségeken regisztrálhatnak.
A program keretében a béreket támogatják, a százszázalékos támogatás legfeljebb két hónapra adható, július 1. és augusztus 31. között, maximum napi hatórás időtartamra. A támogatás a minimálbér, illetve a garantált bérminimum időarányos részének felel meg, így a szakképzettek esetében 88 500 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezők esetében 76 125 forint lehet személyenként és havonta a támogatás. A nyári diákmunka programban foglalkoztatottak után nem kell járulékot fizetni.