Startlaphoz Csatlakozz!

Magyar Turizmus Zrt.:

Minden tizenegy munkahelyből egy a turizmusnak köszönhető a világon

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. július 25. péntek, 18:50

 A turizmus közvetlenül és közvetetten 9 százalékkal járul hozzá a világ GDP-jéhez és minden tizenegy munkahelyből egy a turizmusnak köszönhető - ismerteti a Magyar Turizmus (MT) Zrt. a Turisztikai Világszervezet (UNWTO) kiadványa alapján.     

    Az UNWTO Tourism Highlights 2014-es kiadásának összefoglalója szerint a világ exportbevételeinek 6 százaléka, 1400 milliárd dollár származik a turizmus által indukált szolgáltatás-exportból (ez a nemzetközi turisztikai költésre vonatkozó adat tartalmazza a nemzetközi közlekedési kiadásokat is).

    A nemzetközi turisztikai utazások száma az 1950-ben regisztrált 25 millióról 2013-ra 1087 millióra bővült. A nemzetközi turisták száma 2030-ra eléri az 1,8 milliárdot, 2010 és 2030 között évi 3,3 százalékos növekedéssel számolva. 

    Az UNWTO szerint a feltörekvő desztinációk esetében a nemzetközi turisták számának kétszer olyan gyors (évi 4,4 százalékos) bővülésére lehet számítani 2010 és 2030 között a hagyományos fogadóterületek évi 2,2 százalékos növekedéséhez képest.

    A feltörekvő gazdaságok piaci részesedése az 1980-ban mért 30 százalékhoz képest 47 százalékra bővült 2013-ra és 2030-ra várhatóan eléri az 57 százalékot, ami több mint 1 milliárd turistát jelent. 

    A nemzetközi turisztikai célú utazások száma 5 százalékkal nőtt 2013-ban. A nemzetközi turisztikai bevételek elérték az 1159 milliárd dollárt, a turisták számának növekedésével párhuzamosan a bevételek is 5 százalékkal nőttek reálértéken számolva. 

    Kína megerősítette pozícióját mint a világ első számú turisztikai küldőországa, költése a nemzetközi turizmusra elérte a 129 milliárd USA dollárt. 

    Az UNWTO 2014-re a nemzetközi turisták számának 4-4,5 százalékos bővülését prognosztizálja, ami meghaladja a hosszú távú előrejelzésében rögzített évi 3,3 százalékos növekedést.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Minden tizenegy munkahelyből egy a turizmusnak köszönhető a világon.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector