Startlaphoz Csatlakozz!

A 65 év feletti magyar lakosság feleannyi időt tölt üdüléssel, mint az európai átlag

Minden hetedik magyar nyugdíjas nem tudja télen elég melegen tartani lakását

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. szeptember 01. hétfő, 14:12

A nyugdíjasok választásokat döntenek el, kegyeikért nemcsak a politikusok versenyeznek, hanem a fejlett országokban komplett iparágak települnek az egyre gyarapodó nyugdíjas társadalmak igényeinek kiszolgálására. Arcpúderre és rulettre többet költenek az időskorúak, mint a fiatalok. De vehetnek olyan cipőt, amelynek a talpába helymeghatározót építettek be, a padló riasztja az orvost, ha valami szokatlan mozgást érzékel, és a gombokkal sem kell bíbelődniük a ruhán. A 2020-ra akár 2 milliárd főre is hízó csoportot szinte minden szektor kinézte magának, ráadásul az új technológiák is hamar beszivárognak a nyugdíjasok igényeire szabottan. De az átverős termékbemutatóknak is főként ők esnek áldozatul – írja a HVG.
 
   A politikusok szinte mindig nekik bájolognak, folyamatosan emelik a jussukat, de még így is keveset kapnak, és a fűtésszámlán spórolnak, az unokáikért viszont mindent megtesznek – alighanem az emberek jó része számára ez ugrik be a nyugdíjasokról. Az üzleti világ azonban óriási lehetőséget lát bennük, mert sokan vannak és egyre többen lesznek, ekkora tömeg pedig tud költeni rendesen, főként, ha nyugat-európaiakról van szó, még ha egy-egy nyugdíjas pénztárcája nem is túl vastag, főként Magyarországon.
 
   A világ fejlett országaiban, így az Európai Unióban és Magyarországon is – lassan, de biztosan –növekszik az idősek aránya a társadalmon belül. Az Eurostat előrejelzése szerint az idősek aránya jelentősen emelkedik a következő évtizedekben a kontinensen, ahogy a második világháború után baby-boom generáció tagjai elkezdenek nyugdíjba vonulni. A trend már most világosan kirajzolódik: az EU-ban 65 év felettiek aránya 2012-ben 17,9 százalék volt, míg tíz évvel korábban bő 15 százalékát tették ki a társadalomnak.
 
   Magyarországon az uniós átlagtól alig marad el a mutató. Míg Nyugat-Európában egyre inkább a 65, sőt a 67 év jelenti az általános nyugdíjkorhatárt, addig nálunk ez jelenleg 62 év és 6 hónap, viszont folyamatosan 65 évre ugrik a mutató. Idén áprilisban összesen 2,8 millió ember részesült valamilyen nyugdíjellátásban, ez a csoport pedig a magyar társadalom majdnem 30 százalékát jelenti.
 
   Az egyre inkább duzzadó nyugdíjas társadalom ugyanakkor nem csak azt jelenti, hogy egyre több nyugdíjat kell fizetni nekik az egyre kevesebb munkavállalótól levont adóból és járulékból, hanem azt is, hogy az idősek bővülő csoportjának egyre több vállalkozás, cég települ rá, illetve a nyugdíjasok is egyre jobban látják meg a tömegükben rejlő lehetőségeket. 2020-ra ugyanis a világon a 60 év felettiek már mintegy 15 ezer milliárd dollárnyi (3600-szor ezermilliárd forint!) vásárlóerővel rendelkeznek majd – számuk pedig elérheti a 2 milliárdot. Sok szegmensben már most is ők, vagy ők lesznek a legnagyobb csoport, akik költenek. Tehát hatalmas üzleti lehetőségről van szó, csak meg kell találni azokat a csatornákat, ahová a vállalkozások be tudják tenni a lábukat.
 
Arcpúderre és rulettre költenek, utazni bármikor szeretnek
 
   A nyugdíjasokra ma már elképesztő mennyiségű szolgáltatás települ rá. Ezek egy része azt igyekszik kihasználni, hogy a nyugdíjasok sokkal több szabadidővel rendelkeznek, mint az aktív korúak, illetve bizonyos országokban megvan a megfelelő pénzük is ahhoz, hogy időigényes szolgáltatásokat vegyenek igénybe. Ebbe a csoportba tartoznak például a különböző utazási, szépészeti szolgáltatások. Európában például a 60 év feletti nők kétszer annyit költenek bőrápolási termékekre, mint a 25 év alattiak, de előszeretettel mennek többhetes hajóutakra (a magyar nyugdíjasok többségének ez persze álom). A nyugdíjasok sokkal rugalmasabbak lehetnek az év különböző időszakait tekintve is, például nem csak nyáron érnek rá, amikor iskolaszünet van, és a szülők ekkor tudják vinni nyaralni a gyerekeket.
 
   De a szerencsejátékban is örömüket lelik: az Egyesült Államokban például a kaszinók látogatóinaktöbb mint 60 százalékát adják az 50 év felettiek. A lakásfelújításokra költött összeg fele is már az 55 éven felüliektől származik az országban.
 
   A második csoportba tartoznak a nyugdíjasok igényeihez igazított szolgáltatások. Nyugdíjas bankszámlacsomagot itthon is rengeteg pénzintézet kínál. A magyar bankok jellemzően különböző kedvezményekkel, például megfelezett kártyadíjjal vagy mérsékeltebb tranzakciós illetékkel igyekeznek megfogni a nyugdíjasokat. A számlák jellemzően alapszolgáltatásokat nyújtanak, viszonylag kedvezőbb áron.
 
   A harmadik csoportba tartoznak azok a szolgáltatások, amelyek esetében a cégek úgy látják, hogy az általuk árusított termékeket, szolgáltatásokat nagyobb arányban vásárolják, veszik igénybe a nyugdíjasok. Ilyen például a vízszerelés, az élelmiszerboltok (bár ez ritkább, de van rá eset, például pékség), az optika, a telefonálás, vagy akár a színház is, a jegyek nagyobb részét időskorúak vásárolják.
 
   A negyedik kategóriába esnek az államilag megszabott kedvezményes szolgáltatások. Magyarországon leginkább az utazás juthat mindenkinek itt az eszébe. Emlékezhetünk, hogy mekkora port kavart már az is, hogy az előző kormány döntésének nyomán a 65 éven felüli nyugdíjasoknak regisztrációs jegyet kellett váltaniuk, pedig az utazás továbbra is ingyen volt – és ma is az – a vasúton és Volán-járatokon. A “szent tehénnek” is tekintett utazási kedvezmények kategória ráadásul, az egyre inkább elöregedő társadalom tükrében, egyre érinthetetlenebbé is válik. A szolgáltatások jelentős részét Magyarországon úgy találják ki, hogy az aktív korúakhoz képest kevesebb pénzzel rendelkező nyugdíjasok is igénybe tudják venni a szolgáltatásokat, a nagy számok törvénye alapján így viszont nagyobb a potenciális merítés is.
 
Szervezettségben az erő
 
   Nemcsak a cégek látják meg a lehetőségek a nyugdíjasok egyre növekvő tömegében, hanem maguk a nyugdíjasok is egyre inkább rádöbbennek arra, hatalmas fogyasztói csoportot alkotnak. Az Egyesült Államokban igencsak szervezettek a nyugdíjasok, az amerikai nyugdíjasok szervezete (AARP) már 50 év feletti kortól biztosít szenior kedvezményeket, ahogy egyre idősebbek az emberek, úgy egyre több helyen és nagyobb kedvezmények érhetőek el. 25 százalék kedvezmény az autókölcsönzők szolgáltatásainak árából, különböző éttermeknél is 25 százalékos vágás, vagy például nyomottabb árú koncert- és mozijegyek megvételére biztosít lehetőséget a tagság.
 
   Hasonló működik Magyarországon is: a Magyar Nyugdíjasok Országos Egyesületeinek Szövetsége (NYOSZ) is biztosít tagjainak különböző kedvezményeket. Ezek döntően a kikapcsolódáshoz kapcsolódnak, illetve bizonyos termékek megvásárlására (például barkácsáru) biztosítanak kedvezőbb árat. Megkötések ugyanakkor lehetnek: például minden hónap utolsó hétvégéjén lehet csak igénybe venni a kedvezményt. A közelmúltban a kormány a nyugdíjasoknak kedvezményes strandbelépőket osztogatott.
A nyugdíjkorhoz közeliek azonban nemcsak fogyasztanak, hanem vannak, akik ilyen idős fejjel fognak bele vállalkozásba. Amerikában van több középkorú, aki multimilliárdos lett ötletéből.
 
A padló riasztja az orvost
 
  Az egészségügyi szolgáltatások egy teljesen más kategóriát képeznek, mint a korábbiak, ugyanis az öregedéssel természetesen egyre nőnek az egészségügyi kiadások is. Különböző ápolói szolgáltatások, otthoni ellátás, ételkiszállítás, idősotthonban történő ellátás, különböző segélyhívós szolgáltatások és még lehetne sorolni, mi minden, nálunk is elterjedt dolgok jönnek szóba.
 
   A szolgáltatásokhoz természetesen termékek is tartoznak: telefonos készülékek, ápolási termékek, eszközök – nem feltétlenül csak gyógyászati termékekre kell gondolni, hanem például masszírozógépre, esetleg különböző lámpákra –, illetve vannak olyan új termékek, melyeket már az új technológiák hívnak életre. Ilyen például az intelligens gyógyszeradagoló, vagy a távolból is elérhető egészségügyi adatokat mérő eszközök. Utóbbiak különösen a vidéken élő időseknek lehetnek hasznosak, hiszen lehet, hogy nincs a közelben orvos.
 
   De vannak olyan, már igen fejlett megoldások is, mint például mozgásérzékelős szenzorok, melyeket a padlóba lehet építeni, és ha a megszokottól eltérő mozgást érzékel a rendszer, akkor már riaszt.
 
   Ugyanakkor ezek a fejlesztések nem mindig válnak be: az idősebbek ugyanis adott esetben már nehezebben tudják megérteni ezeket a rendszereket, illetve ők kevésbé is szeretik, ha folyamatos megfigyelés alatt vannak. További gondot jelent még az is, hogy az egyes termékeknél nem szabad azt éreznie az idősnek, hogy annak megvásárlásával és használatával ő megbélyegeződik.
 
Cipőbe épített helymeghatározó készülék
 
 
   Vannak olyan termékek, melyeket kifejezetten a nyugdíjasok számára hoznak létre, vagy éppen azért, mivel az idősebbek változó egészségügyi helyzete miatt például nem tudják az adott terméket változtatás nélkül igénybe venni. A legemlékezetesebb ilyen termék, a nyugdíjas telefon: nagy gombok, nagy betűkkel operáló kijelző. De van például olyan cég, mely rájött arra, hogy a korábban futók számára értékesített, GPS-el ellátott cipőbetétet érdemes lehet a nyugdíjasoknak is értékesíteni, ugyanis sokan küzdenek közülük Alzheimer-kórral, így elkóborolnak, és ezzel a megoldással könnyebb lehet őket megtalálni.
 
   De van olyan amerikai vállalkozás, mely már több évtizede úgynevezett alkalmazkodó ruházatot készít az időseknek. Megfigyelték, hogy az időseknek nagy segítség, ha könnyen tudnak öltözködni, nem kell például gombokkal, cipzárokkal bíbelődniük, hanem egyszerűen tépőzárral oldhatják meg a ruhák zárását, ráadásul ebből kívülről semmi sem látszik: egy ingen például a gombok mögé rejtik a tépőzárat. A cég szerint az a kulcs, hogy csak meg kell figyelni az idősek igényeit, és ahhoz kell szabni a kínálatot.
 
Sok nyugdíjasnak mégis spórolnia kell
 
   Ahogy az idősek tábora egyre növekszik, és így az általuk elkölthető összeg is. Mégis, ennek ellenére a nyugdíjasok kevesebb pénzzel rendelkeznek, mint az aktív korúak.
 
   A fejlett világban ráadásul évek óta egyre komolyabb problémát jelent az, hogy az alapszolgáltatásokra, alaptermékekre egyre többet kell költeniük a nyugdíjasoknak, a válságba került dél-európai országokban pedig van olyan is, hogy a nyugdíjasok fele küzd pénzügyi nehézségekkel, másik negyedük pedig csak akkor tud minden számlát kifizetni, ha nagyon összehúzza magát.
 
  Bár Magyarországon a helyettesítési ráta viszonylag magas, tehát az átlagbérhez képest a nyugdíj nem alacsony, a helyzet ugyanakkor hazánkban sem igen rózsás. Ma már például minden hetedik magyar nyugdíjas nem tudja télen elég melegen tartani lakását, és legalább minden harmadik nem engedhet meg magának kétnaponta húsételt. A vékonyabb pénztárcával rendelkező nyugdíjasokat azzal igyekszik becsalogatni egy pékség egy a fővárostól pár kilométerre levő városban, hogy a kenyeret, zsemlét, kiflit 10 százalékkal olcsóbban vehetik meg ők, mint a nem nyugdíjasok.
 
   Kultúrára, szórakozásra egy átlagos magyar nyugdíjasnak havonta csak 5 ezer forint jut (az átlagos öregségi nyugdíj összege idén áprilisban 115 ezer forint volt), a 65 év feletti magyar lakosság feleannyi időt tölt üdüléssel, mint az európai átlag, és kevesebb mint ötödakkora összeget fordít erre a célra. Évente egy hét nyaralást az európai nyugdíjasok közel 56 százaléka engedhet meg magának, míg a magyarok közül mindössze húsz százalék teheti ezt meg. Emellett nálunk közel kétszeres azoknak az aránya (76 százalék), akik nem tudnának finanszírozni egy váratlan kiadást.
 
   A nyugdíjasok költési lehetőségeit tehát ebben a kontextusban is vizsgálni kell, a fejlett világhoz tartozó magyar nyugdíjasok sokkal kevesebb mindent engedhetnek meg maguknak, mint a német, francia, belga nyugdíjasok (nyugati társaik), ahol ráadásul a válság is igencsak változtatott a korábbi, tehetős olasz, spanyol nyugdíjas képén.

Forrás: HVG

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Minden hetedik magyar nyugdíjas nem tudja télen elég melegen tartani lakását.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector