Startlaphoz Csatlakozz!

A szakképzést már szimbolikusan is kiveszik az oktatási tárca irányítása alól

Sok tízezer fiatal kerül reménytelen helyzetbe

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. szeptember 02. kedd, 12:14

 A szakképzés rendszerének átalakítása mitt szinte biztosan a lemorzsolódás és a szakma nélküli munkanélküliség vár arra a néhány ezer tizedikes fiatalra, akik megbuktak a szakképző iskolában vagy szakmát szeretnének váltani.Sok tízezer fiatalt küld reménytelen helyzetbe a kormány azzal, hogy a szakiskolákat és a szakközépiskolákat a Nemzetgazdasági Minisztérium alá rendelte. Nagyjából ötszáz iskoláról van szó. Ahogy erről már korábban is írtunk, ezzel a lépéssel a szakképzést már szimbolikusan is kiveszik az oktatási tárca irányítása alól, és közvetlenül a kis- és középvállalatok munkaadóinak érdekei alá rendelik – írja a Népszabadság.

   Orbán Viktor kormányfő lényegében nem csinál mást, mint amit az előző ciklus alatt elkezdett: a felsőoktatásba lépők számát szűkíti, a szakmunkások számát pedig bővíti. A kabinet valójában 2010 óta szisztematikusan a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) kezelésébe adja át a szakképzést olyan hangzatos szlogenekkel, mint például „a munkaadók igényeihez kell képezni a szakmunkásokat”, meg „túl kevés a szakmunkás”.
 
   Nehéz persze megmondani, hogy a munkaerőpiacnak milyen szakmunkásra van igénye, hiszen egy gyorsan változó gazdaságban egyes szakmák egyik pillanatról a másikra tűnnek el, iparágak roppannak össze és erősödnek meg. A kormány nyilván tisztában van mindezekkel, ezért valószínűsíthető, más okok állnak a háttérben.
 
   Parragh László, a MKIK elnöke 2012 őszén el is árulta: a cégeknek versenyelőnyt jelenthet, ha a hozzájuk szakmai gyakorlatra érkező szakiskolásokat segédmunkásként dolgoztatják. „Nagyon erős a részvételünk a szakképzésben. Például ha valaki ügyesen foglalkoztat tanulót a saját cégében, már az egy versenyelőnyt jelenthet neki, hiszen egy tanulót fel tud használni vagy alkalmazni tud árufeltöltésre, polcfeltöltésre, egy csomó munkának az elvégzésére, ami mindenkinek hasznos. Mert a tanuló megtanulja a cég működését. A cégnek pedig ez előnnyel jár” – nyilatkozta akkor.
 
   Azzal, hogy a nemzetgazdasági tárca alá rendelik 15, 16 éves gyerekek oktatását, a fiatalokat lényegében teljesen kiszolgáltatják a rövid távú gazdasági érdekeknek. A fenntartóváltással szét kell választani azokat a többcélú intézményeket, amelyeknél a szakképző iskola és az érettségit adó középiskola együtt működik. Ez ellehetetleníti az intézménytípusok közötti átjárhatóságot.
 
   Juhász Ágnes pályainformációs tanácsadó egy másik problémára is felhívta figyelmet: úgy fest, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elfeledkezett néhány ezer gyerekről. Ők a törvényalkotók és a hivatal gondatlansága miatt valószínűleg szakma nélkül a biztos munkanélküliségbe, így a tartós nincstelenségbe hullanak.
 
   – Nem tudni, mi lesz a sorsuk azoknak a tizedikes szakképző iskolásoknak, akik megbuktak, vagy valamilyen más okból iskolát, szakmát akarnak váltani. Ha ők elmúltak 16 évesek, nagy valószínűséggel már nem tudnak tovább tanulni – vázolja a helyzetet.
 
  Hogy miért? Azok közül, akik most végezték a tizediket szakiskolában, sokan még a korábbi közoktatási törvény szerint két évig tanultak közismereti tárgyakat, amelyekre ráépülve két év szakmai képzést kaptak. Az első két évben nem kellett kötelezően kiválasztaniuk egy konkrét szakmát, hanem csak a szakmacsoportot kellett megjelölniük, s abból kaptak alapismereteket. (Például nem kellett 14-15 évesen előrukkolni azzal, hogy szerszámkészítőnek készül-e valaki, elég volt annyit megjelölnie, hogy a gépipari szakmacsoportból választ majd.) A harmadik évfolyamtól lépett be a konkrét szakma kiválasztása.
 
   Ha tehát egy korábbi rendszerben szakiskolába lépő, s jelenleg tizedikes diák visszabukik, ő már ahhoz az évfolyamhoz kerül, amelyet Parragh László és az iparkamara szájíze szerint alakítottak át, ami azt jelenti: az általános iskola után azonnal konkrét szakmát kezdenek tanulni heti 23 órában, mindössze hét órára meghúzott közismereti képzéssel. Az új évfolyamoknak már kötelező a nyári szakmai gyakorlat is, ami a korábbi közoktatási rendszerben nem volt előírás.
 
   Összegezve: aki szakiskolában tizedikben bukik, csak sok különbözeti vizsgával tudná megismételni az évet, ráadásul a kötelező nyári gyakorlata is hiányozni fog. Juhász Ágnes úgy látja, hogy ennek megoldatlansága miatt több ezer gyerek fog lemorzsolódni. Mivel a tankötelezettség határát az Orbán-kormány 18-ról 16 évre csökkentette, ezekről a gyerekekről már nem köteles gondoskodni az állam. Nem is érdekeltek az intézmények a felvételükben, átvételükben, mivel a fejkvótaalapú finanszírozás megszűnt.
 
   Kerestük a Kliket, hogy milyen megoldással segítenék ezeket a gyerekeket bent tartani a közoktatásban, de nem kaptunk választ.
 
Forrás: Népszabadság

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Sok tízezer fiatal kerül reménytelen helyzetbe.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector