Startlaphoz Csatlakozz!

A fizetés csak egy része az egésznek

Mennyit ér a pedagógusok munkája?

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. szeptember 03. szerda, 14:17

Ismét emelkedik a pedagógusok bére. Kérdés, hogy önmagában ettől vonzóbbá válik-e a pálya – erről is beszélt a Debrecen Televízió Esti közelkép című műsorában a szakember.

  Nem” – válaszolta tömören a csaknem 40 éves tanári tapasztalataira alapozva a műsor vendége, Szabó Gyula, a debreceni képviselő-testület oktatási bizottságának vezetője. A Nemzeti Pedagógus Kar Országos Elnökségének tagjaként is tevékenykedő városatya szerint a fizetés csak egy – nagyon fontos – része az egésznek, amely viszont sokkal tágabb szakmai tartalmat fog felölelni.
 
   Az új köznevelési törvény ugyanis egyfajta jogi szabályozást adott a pedagógusi életpályának. Ezt követően a pedagógusok képzési és továbbképzési rendszerét is átalakították, mégpedig annak érdekében is, hogy többen jelentkezzenek tanítónak, természettudományi tanárnak. Mindemellett bevezették a pedagógusi életpályamodellt, továbbá szakmai támogatást, szaktanácsadást és szakmai felügyeletet alakítanak ki – azért is, hogy például módszertanilag ellenőrizni, segíteni tudják a pedagógusokat.

   Szabó Gyula kitért arra is, hogy a fentieken kívül az infrastruktúra fejlesztése is elkezdődött, egyebek mellett a Szoboszlói úti, a Vénkerti és a Fazekas-iskolában is. Fontos feladat továbbá a szegregáció rendezése és az esélyegyenlőség megteremtése, amelybe az is beletartozik, hogy az első és második osztályokban ingyenesek a tankönyvek, valamint, hogy a gyerekek 60 százaléka térítésmentesen étkezhet. És természetesen az is cél, hogy a pedagógusok motiváltak legyenek, szeressék a munkájukat és az iskolai munkaközösségeiket.
 
   A műsorban az is kiderült, hogy országosan mintegy 120 ezer pedagógussal számolnak, a Debreceni Tankerület intézményeiben pedig megközelítőleg 4200-zal. Nekik nemcsak az utánpótlásuk nagyon nehéz, hanem a megtartásuk is. – Ne legyünk szemérmesek, a pedagógus is ember, akinek ugyanúgy el kell tartania a családját, mint bárki másnak – hangsúlyozta az elnök, aki azt is elmondta: ma egy pályakezdő gyakornok bruttó fizetése 165 ezer forint, amely azonban három év múlva, az évenkénti emelések eredményeként már csaknem 200 ezer forintra nő.
 
Forrás: dehir.hu

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Mennyit ér a pedagógusok munkája?.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector