Startlaphoz Csatlakozz!

Magyarországon átlagosan 19 százalékos a lemorzsolódás a tanulók között

Lezárult a Képzettséget mindenkinek! elnevezésű szlovén-magyar program

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. szeptember 03. szerda, 15:18

Lezárult a Képzettséget mindenkinek! elnevezésű, határon átnyúló együttműködési projekt, amelynek keretében az Első Magyar-Dán Termelő Iskola Alapítvány és szlovén konzorciumi partnerei módszertani programot dolgoztak ki, hogy minél kevesebb fiatal lépjen ki a képzésekből a végzettség megszerzése előtt.

    Molnár Máté, a termelő iskola programigazgatója kedden Zalaegerszegen, a projekt zárókonferenciáját követő sajtótájékoztatón elmondta: az Európai Unió tagországaiban a nappali képzésben részt vevők 14 százaléka még a végzettség megszerzése előtt elhagyja az iskolát. 

    Hozzátette, hogy Magyarországon átlagosan 19 százalékos a lemorzsolódás: a gimnáziumi tanulók 11 százaléka, míg a szakiskolai képzésben részt vevők 31 százaléka nem fejezi be tanulmányait, a speciális képzések esetében pedig még ennél is magasabb a képzést abbahagyók aránya. 

    A képzésekből kikerülők a szaktudás hiánya miatt tartós munkanélküliségre, segélyezésre vannak ítélve, külső segítség nélkül képtelenek élethelyzetükön változtatni - hangsúlyozta Molnár Máté.

    Hozzáfűzte: az Első Magyar-Dán Termelő Iskola programjaiban csaknem kétezer hátrányos helyzetű, döntően munkanélküli ember vett részt. Az elmúlt két évtizedben sikerült „kikísérletezni” és kipróbálni azokat a pedagógiai módszereket, amelyek lehetővé tették a célcsoport eredményes képzését és visszavezetését a munkaerőpiacra.

    A 95 százalékos uniós támogatással megvalósult projekt keretében a szlovén partnerekkel közösen tanulmányozták és dolgozták ki azt a kísérleti programot, amelynek alkalmazásával csökkenthetik a fiatalok képzésekből való kilépési arányát. 

    A három helyszínen (Zalaegerszegen, Lendván és Ptuj városában) zajló képzéseken mintegy ötven szakembert készítettek fel mentori munkára. Több mint száz, felnőttképzésben részt vevő hallgatót vontak be a felkészítésbe, amely azt a célt szolgálta, hogy az elkezdett tanfolyamot valamennyien be is fejezzék. 

    A projekt eredményeiről készült összefoglalót szlovén-magyar nyelvű kiadványban, valamint a www.att-sihu.eu honlapon jelentették meg.  

    A Képzettséget mindenkinek! elnevezésű program 95 százalékos uniós támogatással, a zalaegerszegi Első Magyar-Dán Termelő Iskola Alapítvány, a Népi Egyetem Lendva, a Kétnyelvű Középiskola Lendva és a Népi Egyetem Ptuj együttműködéssel valósult meg.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Lezárult a Képzettséget mindenkinek! elnevezésű szlovén-magyar program.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector