Csak a közmunka marad? A szociális juttatásokon spóroltak

A kormány augusztus végén benyújtotta a 2013. évi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényt. Az októberi önkormányzati választások előtt ez alapján a Policy Agenda azt vizsgálta, hogy az előző ciklus során hogyan viszonyult a kormány a helyi önkormányzatokhoz, történt-e forráskivonás ezen a területen – írja a Világgazdaság.

   Tavaly a költségvetés hiánya a 3 százalékos hiánycél alatt maradt. Alapvető kritériumként ez szükséges volt ahhoz, hogy ne kerüljön az ország ismét a túlzottdeficit-eljárás alá. A tavalyi költségvetésről készült beszámoló alapján az is látszik, hogy ez a siker jelentős részben az önkormányzatok finanszírozási helyzetének változtatása miatt valósulhatott meg, hiszen annak következtében zárhatták többlettel az évet - írja a Policy Agenda.
 
   A pénzforgalmi hiány 3,2 százalékos lenne, amennyiben csak a központi költségvetést, az elkülönített állami pénzalapokat, és a társadalombiztosítási alapokat néznék. Azaz az önkormányzatok deficites gazdálkodásának csökkentése kellett ahhoz, hogy az ország ne kerüljön újra az unió szégyenpadjára.
 
   Amennyiben részletesebben megnézzük az adatokat, akkor kitűnik, hogy a kormány 100 milliárd forinttal adott többet a településeknek, mint az tervezte. Ebből jelentős összeget tett ki az 5000 fő alatti települések adósságának átvállalása, valamint az év közbeni külön támogatások (ezek egyszeri, főleg politikai mérlegelésen alapuló pénzek voltak). Ugyancsak többletbevételt hozott a tervezetthez képest az önkormányzati vagyontárgyak értékesítése (30 milliárd forint), és az Európai Uniótól a településekhez érkezett támogatásoknak az előzetesnél várt 50 milliárd forinttal nagyobb mértéke. 


   Az elmúlt négy éves ciklus egyik eredménye, hogy alapvetően megváltoztatták a tulajdonosi viszonyokat a közoktatásban, a kulturális intézményeknél, valamint a szociális és gyermekvédelmi területen. A központi kormányzat magához vonta ezen intézményeket, és ezzel megszűnt a települések ilyen jellegű, pénzügyi kötelezettséget jelentő kötelező feladata is.
 
   A négy évet összehasonlítva az látszik, hogy míg 2010-ben a települési önkormányzatok bevételei 3173 milliárd forintot tettek ki, addig 2013 végén ez már 2448 milliárd forint volt. A 30 százalékos csökkenés azonban nem magyarázható csak az intézmények állami kézbe kerülésével. SzámításainkA cég számításai szerint nagyságrendileg 200-300 milliárd forintot vett ki apránként az önkormányzatok zsebéből. Ez nem azt jelenti, hogy veszteségesek lennének a települések, de mivel a hitelfelvételi tilalom miatt nem tudnak többet költeni, mint amekkora bevételük van, a minőségből kénytelenek engedni.

   Az önkormányzatok kiadásait nézve két területen láthatóak komolyabb problémák. Egyrészt 50 milliárd forinttal csökkentek 2010-hez képest a felhalmozási és tőke jellegű kiadások. Ez pedig azt jelenti, hogy a fejlődésre már nem képesek oly mértékben a települések, mint korábban. Természetesen ezt némileg lehet azzal magyarázni, hogy a közoktatási és egyéb intézmények átvételével az ezek számára szükséges felújítási kötelezettségek, és egyéb érdekeltségek sem terhelik a korábbiakhoz hasonló mértékben a településeket.
 
   Ennél komolyabb problémának látja azonban az elemzés azt, hogy amíg a települések 2010-ben még 164 milliárd forintot költöttek társadalom- és szociálpolitikai juttatásokra és pénzbeli támogatásra, addig 2013-ra ez 127 milliárd forintra csökkent. Ez a 23 százalékos visszaesés pedig azt jelenti, hogy a települések kénytelenek voltak a szociális ellátást érezhető mértékben visszaszorítani.
 
  A számok azt mutatják az elemzés szerint, hogy a települési önkormányzatoktól nem csak azokat a forrásokat vették el, amelyek például a közoktatási feladatok ellátáshoz kellettek, hanem jelentős mértékben vontak ki egyéb forrásokat is. E támogatáscsökkentés pedig egyértelműen a szociális rendszeren volt érezhető. Egy kistelepülés esetében, ahol a helyi adóbevételek minimálisak, jelenleg az állami normatíva nem elegendő a szükséges mértékű szociális segélyezéshez. Marad tehát a „mindent megoldó” közmunka, amely lassan életformává válik, és kiszolgáltatottságot okoz.
 
Forrás: Világgazdaság