Startlaphoz Csatlakozz!

Próbaperek sorozatát indítanák el a közlekedési szakszervezetek

Százmilliókat perelnének ki a sofőrök a BKV-ból

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. szeptember 11. csütörtök, 09:43

Próbaperek sorozatát indítaná el három budapesti közlekedési szakszervezet. A tét több százmillió forint. Az érdekképviseletek szerint a BKV és a Budapesti Közlekedési Központ immáron két éve nem a hatályos jogszabályok szerint számolja el a távolléti díjat. A BKK szerint igen – írja a Népszabadság.
 
 Közjegyzői fizetési felszólítást küld a jövő héten a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetének Szövetsége (VTDSZSZ) a BKV-nak, amennyiben nem kap érdemi választ a távolléti díj, illetve az ahhoz kapcsolódó bérpótlékok visszamenőleges elszámolását és kifizetését kérő levelére – erősítette meg a Népszabadság információit Gulyás Attila, a VTDSZSZ elnöke.
 
   Az érdek-képviseleti vezető becslése szerint a visszatartott munkabér összege több százmillió forintra rúghat, ám a pontos számokat csak az egyéni bérnaplók adatainak ismeretében lehet meghatározni. Ezeket viszont a munkáltató, vagyis a BKV vezeti. Az elmaradt bérpótlékok összegét a mindenkori jegybanki alapkamat is növeli.
 
   Az érintettek köre meglehetősen széles lehet. Beletartozik a cég csaknem valamennyi buszvezetője és forgalmi szolgálattevője, valamint a szerelők és a karbantartók is. Gulyás Attila becslése szerint a BKV az elmúlt két évben legalább 6000 embernek nem fizethette ki a törvényesen járó bérpótlékot a távolléti időre.
 
   A 2012 nyarán hatályba lépett új munka törvénykönyve meglehetősen rugalmasan kezeli a távolléti díj kérdését, és gyakorlatilag a munkaadók és a munkavállalók viszonyát rendező kollektív szerződések hatáskörébe utalja. A BKV és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) új kollektív szerződése – a jogszabály, illetve a cég gazdasági helyzetének változásához igazodva – néhány hónapos eltéréssel szintén 2012 nyarán lépett hatályba. A főváros közlekedési cégének, illetve közlekedésszervezőjének kollektív szerződése között egyébként nem sok eltérés mutatkozik.A cégek által jóváhagyott szerződések értelmében a munkavállalókat tíz különféle címen illeti meg távolléti díj. Így például szabadság, orvosi vizsgálat, kötelező ismeretfelújító oktatáson való részvétel esetén. A munka törvénykönyve értelmében a munkavállalók erre az időre az irányadó munkaidő és munkabeosztás alapján járó bérpótlékra jogosultak. Ilyen lehet például az időbeosztáshoz – délutáni, éjszakai pótlék – vagy a csuklós buszokat vezetőknek fizetett vontatási pótlék.
 
  – A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a több műszakban dolgozóknak többek között a szabadságuk idejére is jár a rendes beosztásuk szerinti bérpótlék. De információink szerint csak a távolléti díjat kapták meg, a bérpótlékot nem – magyarázza Szabó István, a Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetének (BTDSZ) elnöke.
 
   Az érdekképviselet a BKV helyett a BKK-tól kérte a bérpótlékban részesülők távolléti díjának újraszámítását, illetve az eddig ki nem fizetett juttatások banki kamatokkal megnövelt összegű kifizetését. S egyúttal felhívta a fővárosi közlekedésszervező cég figyelmét, hogy nemleges válasz, illetve az érdemi válasz elmaradása esetén bírósághoz fordul. A BTDSZ becslése szerint a BKK közel 800 dolgozója kapott kevesebbet a távolléti díjak hibás elszámolása miatt 2012 nyarától.
 
   A Népszabadság információi szerint egy harmadik szakszervezet, a Jager István vezette Fővárosi Közlekedési Dolgozók Demokratikus Szakszervezete is levélben kért új elszámolást.
 
   Az érdekképviseletek külön-külön indítanának próbapereket a közjegyzői felszólítások sikertelensége esetén. Bár Magyarországon nincs precedensjog, szakszervezeti vezetők úgy vélik, aligha kell több ezer pert lebonyolítani és évekig jogi csatározásokat folytatni ahhoz, hogy a BKV és a BKK belássa: fizetnie kell.
 
   Ez az idő azonban még nem jött el. A Népszabadság érdeklődésére a BKK sajtókommunikációs irodája azt közölte, hogy „a BKK és a BKV Zrt. a távolléti díjak számítása során a munka törvénykönyve és a kollektív szerződés alapján jár el, a bérpótlékok az előírásoknak megfelelően a távolléti díjban elszámolásra kerülnek”.
 
Forrás: Népszabadság

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Százmilliókat perelnének ki a sofőrök a BKV-ból.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector