Startlaphoz Csatlakozz!

G20

Üzenet itthonra: a piacnak is jó, ha a munkást megbecsülik

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. szeptember 13. szombat, 07:04

Az ifjúsági garanciát ismertette, a nők foglalkoztatásának segítését és a munkakörülmények javítását szorgalmazta a G20 ausztráliai tanácskozásán Melbourne-ben Andor László. A G20 munkaügyi minisztereinek közös értekezletén a magyar uniós biztos képviselte az Európai Uniót – írja a Népszava.
 
   Az Európai Unió nevében felszólaló Andor László amellett érvelt, hogy a hosszú távon fenntartható, kiegyensúlyozott növekedéshez világszerte a gazdaságpolitika, illetve a foglalkoztatás- és szociálpolitika jobb összehangolására van szükség. Szükségesnek látta ezt azért is, mert a kormányok egyre inkább szembesülnek olyan kihívásokkal, mint az informális gazdaság, vagy a fokozódó társadalmi egyenlőtlenségek.
 
   Andor László bemutatta azokat az uniós kezdeményezéseket, amelyek az ifjúsági munkanélküliség elleni küzdelem részeként születtek meg az utóbbi időben. Ezek közül is elsősorban a 6 milliárd eurós uniós alappal is megtámogatott Ifjúsági Garancia elindítását emelte ki, amely kiváltotta az ILO és az OECD elismerését is.
 
   A magyar uniós biztos azt javasolta a G20-ak minisztereinek, hogy kezeljék kiemelt prioritásként a nők foglalkoztatásának javítását. Svéd és francia tapasztalatokra hivatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy a férfiak és nők közötti foglalkoztatottsági különbségek csökkentése a világ gazdaságainak egyik legfontosabb növekedési forrása és esélye lehet.
 
   Andor László szólt arról is, hogy javítani kell a munkahelyek minőségét a felzárkózó gazdaságokban. A magyar uniós biztos rámutatott, az európai tapasztalatok alapján a munkakörülmények javítása gazdasági szempontok szerint is kifizetõdõ. „A munkahelyi baleset- és egészségvédelem nemcsak emberéleteket menthet meg, hanem a gazdaság termelékenységének, versenyképességének és fenntarthatóságának javításához is fontos” – hangsúlyozta Andor László a G20-ak munkaügyi minisztereinek tanácskozásán.
 
   A Melbourne-i G20 csúcson Andor László megbeszélést folytatott továbbá Tom Perez amerikai és Eric Abetz ausztrál munkaügyi miniszterekkel, valamint Numan Kurtulmus török miniszterelnök-helyettessel is. Melbourne-i látogatása keretében Andor László ellátogatott a RMIT egyetemre, amelynek Európa Tanulmányok Központjában előadást tartott az EU jövőjéről.
 
Forrás: Népszava
 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Üzenet itthonra: a piacnak is jó, ha a munkást megbecsülik.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector