Startlaphoz Csatlakozz!

Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet:

Semmi nem indokolja a sofőrök kamerás megfigyelését a Volán járatain

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. szeptember 17. szerda, 10:56

Semmi nem indokolja, hogy kamerával figyeljék meg a sofőröket a Volán járatain – véli a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet. Dobi István szerint mivel ezt csak néhány járaton alkalmaznák, így az utasokban előítélet alakulhat ki a buszvezetővel szemben. Az érdekvédők szerint inkább a sofőröket ért atrocitások miatt kellene kamerákat tenni a buszokra.

Dobi István, elnök, SZAKSZ:
- Van olyan év, hogyha egy ha előfordul, egy-két eset, tehát nagyon elenyésző ahhoz képest, hogyha megnézzük hogy hány százezer járatot végeznek.

   Nem dolgoznak különösebben saját zsebre a buszsofőrök Dobi István szerint. A szakszervezeti elnök úgy véli, semmi nem indokolja, hogy kamerákkal figyeljék a buszsofőrök munkáját.

Dobi István, elnök, SZAKSZ:
Magyarországon a Volán társaságoknál nem gyakorlat, tehát nem tudunk arról, hogy így figyelné meg a munkáltató a munkavállalóit. Miért pont nálunk kezdik el, ott azon a területen, ahol a nem gyakorlat az, hogy az autóbuszvezetőket visszaélnének a menetjegyes kiszolgálás tevékenységének az ellátásával, tehát, hogy zsebre dolgoznának, ez nem jellemző.

   Ráadásul nem az összes, csupán néhány autóbuszba telepítettek kamerát kísérleti jelleggel. Dobi István szerint így az utasokban előítéletet alakulhat ki a buszsofőrökkel szemben. A szakszervezet szerint másra kellene használni a kamarákat.

Miseta Zoltán, buszsofőr: 
Én fenn voltam a buszon a vezetőülésben, a fiúk idejöttek, rugdalták itt az ajtót, látszanak is a nyomok. Itt oldalt. Az ablakot ütötték, rúgták és addig fajult a dolog, hogy kitörött az üveg.

   Miseta Zoltánt 2012. novemberében a balatonboglári állomáshelyen bántalmazták. Kamera híján, akkor szemtanúk segítségével találták meg az elkövetőket. Az ilyen esetekben fontos lenne a megfigyelőrendszer.

- Főleg hogyha az utasok és az egyszemélyes kiszolgáló autóbuszvezető testi épségét garantálná mondjuk egy atrocitás vagy bármi történik a buszon vagy a járműnek az épségét szolgálná a rongálókkal szemben, s természetes beletartozhat a munkavégzés ellenőrzése, de teljes körűen.

   A Volán a szakszervezettel való tárgyalás után felfüggesztette a kamerák tesztelését, a rendszer további, végleges sorsáról a későbbiekben döntenek majd.
 
Forrás: somogytv.hu

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Semmi nem indokolja a sofőrök kamerás megfigyelését a Volán járatain.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector