Húszezren veszíthetik el az állásukat a hazai dohánytermesztésben

Húszezren veszíthetik el az állásukat jövő évtől Kelet-Magyarországon – ott, ahol amúgy is a legtöbb a munkanélküli –, mert évi 24,2 millió eurós támogatástól esnek el a hazai dohánytermesztésben dolgozók. Az Európai Unió jövőre már nem dotálja az ágazatot. A kieső összeget hazai forrásokból kellene pótolni – olvasható az Origo oldalán.

   Akár teljes egészében megszűnhet a hazai dohánytermelés a jövő évtől, ennek következtében húszezer munkavállaló veszítheti el a munkahelyét. Az érintettek 80 százaléka az amúgy is munkanélküliség sújtotta Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében lakik. A dolgozók 90 százaléka szakképzettség nélküli, 70 százaléka nő, 50 százalékuk roma.
 
Mindenki dohányban utazik
 
   Pócspetri felé autózunk, ez a falu a hazai dohánytermesztés központja, olyan, mint az IT világában a Szilícium-völgy. Itt is mindenki dohányban utazik, bár itt főként csak termelik, a nagy haszon máshol esik le. Nincs idő átlényegülni, ámbituson békésen pipázó, szivarozó, cigarettázó, burnótot szippantó dohánytermelőt elképzelni: az ember Budapesttől megy vagy 250 kilométert a végtelen autópályán, lekanyarodik, és ott van.
 
   A 2015–2020 közötti időszak uniós költségvetési ciklusban komoly változások következtek be a támogatásokat illetően – mondta Bényei Illés, Magyar Dohánytermelők Országos Szövetsége (Madosz) elnöke. Az EU eddig a szerkezetátalakítási program részeként adott pénzt a dohánytermesztésből élőknek. A támogatás nem a dohánytermelés növelésének, hanem kifejezetten a kétkezi munkaerőnek szólt: akkor járt, ha a gazda hektáronként 1000 kézi munkaórát tudott igazolni. Az igazolás azt jelentette, hogy a termelőnek bizonyítania kellett, hogy az 1000 munkaóra után befizette az adót.
 
Más munka nincsen
 
   Mindez 2010-től évi 22,16, 2012-től pedig évi 24,2 millió euró szerkezetátalakítási támogatást jelentett, a támogatási listáról azonban lekerült a dohány. Így a hiányzó összeget nemzeti forrásból kell megtalálni. A térségben más munkalehetőség szinte egyáltalán nincsen, évtizedes probléma, hogy mivel lehetne foglalkozni, ha nem dohánytermeléssel. A támogatások révén eddig az EU-ban összesen 340 ezer ember tudott megélni a dohánytermesztésből – mondta Bényi Illés.
 
   Bényi Illés a dohánytermesztéssel foglalkozó Petri Szövetkezetet is irányítja. Száz hektáron gazdálkodnak. Húsz évig cigarettázott, azt elfelejtem megkérdezni tőle, miért hagyta abba. Körbevezet a telepen, ami tulajdonképpen egy máig is működő tsz. Az első, ami feltűnik, hogy mindenhol csodálatos illat van. Ezzel nem akarok senkit dohányzásra buzdítani, de bizony a dohánynak jó a szaga. A pénznek meg ugye nincsen.
 
   Bemegyünk a válogatóba, a megszárított leveleket 16 osztályba szedik szét a munkások – szinte kivétel nélkül asszonyok. Azt mondják, egy nap alatt is megtanulhatnám a munkát, de én ezt nem hiszem el, semmi különbséget nem látok a levelek között. Megkérdezem, mennyit keresnek. 100-110 ezer forintot havonta, az összeg a minőségtől függ. A munka és a dohány minőségétől.
 
Ettől még nem csökken a bagósok száma
 
  Azt, hogy az uniós támogatási listáról miért került le a dohánytermesztés, nem lehet pontosan tudni. A dohányzás ellenzői most nyilván felkapják a fejüket, kézenfekvőnek tartva a dolgot, azonban a Bényei Illés szerint azzal, hogy az EU-ban nem lesz egy tő dohány sem, még nem csökken a dohányzók száma. Az európai cigarettagyárak által felhasznált alapanyag 85 százaléka ugyanis az unión kívülről származik (Dél-Amerikából, Ázsiából, Afrikából), ráadásul túlkínálat van a piacon. Az Európában megtermelt 15 százalék körülbelül 200-300 ezer tonna évente, ebből a magyar úgy 9 ezer tonna.
 
  Üzletági pletykák szerint a támogatás megvonásának köze van John Dalli 2012-es lemondásához. Az Európai Bizottság egészségügyért és fogyasztóvédelemért felelős (máltai) tagja azt követően nyújtotta be azonnali hatályú lemondását, hogy az EU csaláselleni hivatala (OLAF) megállapította: egy máltai vállalkozó a biztossal való kapcsolatára hivatkozva pénzt kért egy dohányipari cégtől, cserébe pedig azt ígérte, hogy befolyásolni tud jövőbeni uniós döntéseket. Így a támogatás megvonása egyfajta becsületbeli ügy lehet az EU-nak.
 
Jobb a brazíliai klíma
 
  Az udvaron dohányszárítók állnak. Legalább negyvenéves gépek, nagyon sok gázt fogyasztanak. A szárítást egyébként 34 Celsius fokon kezdik, majd 70 fokon folytatják, a folyamat egy hétig tart. Sorra érkeznek a beszállítók, most éppen többnyire romák, lovas kocsikon. Hihetetlen tákolmányok, egy-egy férfi több méter magasan, a reménytelenül billegő szállítmány tetején egyensúlyoz. Nézni is rossz.  Összefutunk a szövetkezet egyik dolgozójával, Veres Attilával, ő három hektáron termel dohányt az itteni munka mellett. Saját szárítója van, a két munkából havi nettó 250 ezer forintja jön össze, fele-fele alapon.
 
  Az európai dohány egyetlen versenyelőnye a nyomon követhetősége. A mi földrajzi adottságaink lényegesen drágábbá teszik a terméket, mint mondjuk a brazilt – ott jobb a klíma. Itt a szárító berendezések működtetése például tetemes költséget jelent: a szárítás hetven fokot kíván, nem mindegy, hogy nyolc, vagy huszonnyolc fokról kell a berendezéseket fölfűteni – magyarázta Bényi Illés.
 
Szabolcs: a nyerő vesztes
 
  Magyarországon 1100 termelőnél összesen 4700 hektáron, 11 megyében folyik dohánytermelés (1999-ben még 17-ben), a termés több mint 80 százalékát Szabolcs-Szatmár-Bereg megye adja. Nem a klimatikus, vagy talajadottságok, hanem a vidéki munkaerőpiac helyzete miatt, ami itt a legrosszabb az országban. Amúgy a dohány a gyenge termőföldek növénye, olyan helyeké, ahol rajta kívül legfeljebb az erdőgazdálkodás jöhetne szóba. Erdősíteni egyébként egyszerűbb volna, hiszen míg a dohányföld kézimunka igénye hektáronként 1000 óra évente, addig az erdőé ötven év alatt sincs ennyi. Viszont ez nem oldaná meg a munkahelygondokat.
 
   Átmegyünk Ófehértóra, a Petri Szövetkezet neve után előre kitalálom hová: a Fehértó Szövetkezet telephelyére, ahol Kocsis Miklós elnök fogad. Ők szemlátomást modernebb üzem, jobban vannak gépesítve, de a munkát itt is leginkább kézzel végzik. A traktor mögé kötött dohányszállító kocsikat „villamosnak” nevezik a melósok, mert valamikor sárga volt a festésük. Hetvenkilós, dohánnyal megrakott fémkereteket pakolnak ketten a szárítókba, mint mondják, ehhez a munkához nem termet, hanem szívósság kell. Egyszer néhány órára volt egy testépítő kollégájuk, aki a műszak kezdetén a sportosság jegyében kifutott a mezőre, de néhány óra múlva hazament, mert nem bírta tovább erővel.     
 
Mennyi van egy cigiben?
 
  A dohányföldön egy kétkezi munkás átlagosan napi nettó ötezer forintot kap, a munka nehézsége miatt ennél kevesebb pénzért nem találni embert. Az ágazatban dolgozó húszezer munkás fele állandóan foglalkoztatott, a másik fele idénymunkás.
 
   A magyar dohány hatvan százalékban a magyarországi cigarettagyárakhoz kerül, a többit külföldön értékesítik. Nálunk úgynevezett töltődohányokat termesztenek: egy szál cigarettában 95-98 százalékban ilyen dohány van, a többi az ízadó dohányfajta, ezek csak tőlünk délkeletre, például Görögországban teremnek meg. A töltődohányok jobbára az egész a világon két alapfajtát jelentenek: a Virginiát és Burley-t. A Burley természetes, a Virginia mesterséges szárítású.
 
  A munkások teljesítménybérben dolgoznak, itt megkereshetnek akár 10 ezer forintot is egy nap, de ezt a munkát nem lehet hosszabb távon bírni. Betakarításkor hajnali 4 órakor kezdődik a műszak, ezekben a hetekben átlagosan 5–10 kilót fogy egy ember. Indiában ugyanezért a munkáért 100-200 forintot fizetnek. Nyugaton egy bevándorló 5-6 eurót kap óránként, míg a helyiek 10 eurót, bár ott a munkafolyamatok szinte teljesen gépesítve vannak.
 
Reggel törik
 
 
   A Burley nálunk november–december magasságában szárad ki magától, a Virginiát reggel letörik (így nevezik szakszóval a szedését), majd nyomban szárítóba teszik, ahol egy hét alatt éri el a kívánt szárazsági fokot. Egyébként a Burley nem finomabb (sőt, a Virginia a finomabb, a Burley meg jobban füstöl), hanem más a szövetszerkezete, könnyebben föl tud venni adalékanyagokat. A cigarettagyártáshoz ugyanis négyezerféle adalékanyagot használnak.
 
   A dohány a termelőtől a fermentáló üzemekhez kerül. A fermentálás lényege, hogy a nyers szűzdohányt élvezhetővé teszi. Már akinek, ugye. Nálunk két ilyen gyár van: az egyik Nyíregyházán, ez a magyar dohánytermés 80–85 százalékát vásárolja fel, a maradék Szolnokra kerül. A dohányleveleket a fermentálás után ők is vágják apróra. A cigarettagyár pedig aromásít, kever, tölt, csomagol. A receptúra náluk is hétpecsétes titok, mint a kólagyárakban.
 
  Kimegyünk egy dohányföldre, végre megértem, miért „törik” a dohányt, miközben szedik: messziről hallani, ahogyan hangosan roppan a levelek szára. A brigád éppen megtöltött egy „villamost”, cigarettaszünet. A csapatból kitűnik egy hangos fickó, Sándor. Tíz évet ült börtönben, most három napig nem jött dolgozni, mert ivott. Még körülbelül három hét van a betakarítás végéig. A munka legnehezebb része a dohánytő legalsó, értéktelen leveleinek eltávolítása. Ezért néhány forintot fizetnek tövenként, cserébe szó szerint négykézláb kell végigmenni a soron. Egy sor 600 méter vagy 1,2 kilométer hosszú.  
 
1000 forintból 6 marad
 
  A dohányföldtől a trafikig a termelőnél van a legkisebb haszon: a Virginia dohány esetében egy kilogramm száraz dohányért 460 forintot kap a felvásárlótól, a Burley-nél ez az összeg 380 forint. Egy szál cigarettába 0,6-0,9 gramm dohány kerül, egy doboz cigarettában 19 szál van, egy doboz cigaretta ára kis eltérésekkel 1000 forint. Ennek az árnak körülbelül 80 százaléka adó, a maradék 20 százalékon osztozik a trafikos, a gyártó, a fermentáló és a termelő. Egy doboz cigaretta után a termelőhöz 6 forint jut.
 
   A szövetkezetnél 150 ember dolgozik, közülük 16-nak még a nyolc általános iskolája sincsen meg. A dohányföldeken 6-7 hónapnyi teendő van. A munka elvesztésének a jobb módú helyiek szerint járulékos költségei is lennének, ahogy fogalmaznak, a vagyonbiztonság meredeken zuhanna. Egyébként a település környékén évente körülbelül 100-200 mázsa zölddohányt (ez 20-40 mázsa száraznak felel meg) lopnak el – a helyiek szerint nem a helyiek. A szövetkezetnél szigorúan figyelnek az előírásokra, senki nem vihet haza egyetlen dohánylevelet sem. A töreket, selejtet szerves trágyába keverik bele. A feketepiacon egy kilogramm dohány ára állítólag 7 euró. Ezt nem sikerül leellenőrizni, így az is kérdés marad, hogy az ár a zöld vagy a száraz dohányra vonatkozik-e.     
 
A kombájnok már a spájzban vannak
 
  Félő, hogy átrendeződés fog bekövetkezni – válaszolta Bényei Illés arra a kérdésre, hogy mik a kitörési lehetőségek. Ha nem kapnak megfelelő kompenzálást a termeléshez, akkor nagyon sok gazda más megélhetés után kényszerül nézni. Aki teheti, gépesíteni fog. Már több kombájn is van az országban, ezek azonban évek óta állnak a gépszínekben, mivel az EU eddig a kézi munkát támogatta.
 
  Tőlünk nyugatabbra teljesen gépesítve van a dohánytermesztés, de ott sokkal több vegyszert is használnak. Ha itthon megszűnik a kézzel végzett munka támogatása, akkor az itteni gazdaságoknak is gépesíteniük kell. Ez Kocsis Miklós szerint az ő szövetkezetüknél olyan 450 milliós költség lenne. Ennyi pénzük nincsen. Közben egy újabb dohányföldön járunk, az itteni brigád is éppen „villamost” tölt. Néhányan éppen cigarettaszünetet tartanak. Köztük egy terhes asszony is, aki úgy a kilencedik hónapban lehet. Úgy döntünk, nem fotózzuk le.
 
Elvarratlan szálak
 
  A dohánytermesztés ügyében a Madosz a Miniszterelnökséggel, a Földművelésügyi Minisztériummal és a Nemzetgazdasági Minisztériummal is tárgyalásokat kezdeményezett. Szeptember 10-re kitűztek egy minisztériumi egyeztető megbeszélést, ez azonban – előzetes tájékoztatás mellett – elmaradt. Új időpont egyelőre nincsen.
 
Forrás: Origo