Startlaphoz Csatlakozz!

Átalakították a hazai és az uniós agrártámogatási rendszert

A juhok hiánya miatt szűnnek meg munkahelyek

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. szeptember 22. hétfő, 09:24

Jelentősen mérséklődhet a juhállomány a hazai és az uniós agrártámogatási rendszer átalakítása miatt. Az ennek következtében bekövetkező leépítések miatt mintegy 300 munkahely szűnhet meg az ágazatban – írja aNapi Gazdaság.

  A hazai és az uniós agrártámogatási rendszer átalakítása miatt akár 50−60 ezerrel is csökkenhet a hazai anyajuhok száma, a teljes állomány pedig a kieső szaporulattal együtt mérséklődhet – mondta a Napi Gazdaságnak Bátor Árpád, a Juh Terméktanács elnöke. Az ágazat teljesítményét két változás érinti negatívan. Egyfelől − és ez a jelentősebb − a területalapú támogatások (SAPS) igénylési feltételeinek átalakítása, amely szerint az 1200 hektár feletti területű gazdaságok a birtokmaximum felett nem igényelhetik a támogatást, másfelől a 2015-re szóló agrár-környezetgazdálkodási (akg) támogatás újraindításának kompenzáció nélküli 2016-ra halasztása. (Az utóbbiról szóló kormányrendelet kedden jelent meg a Magyar Közlönyben.) A terméktanács összesítése szerint a SAPS-megvonással érintett 525 nagyüzemből, vállalkozásból 28-nak van jelentősebb juhtenyésztő ágazata, ahol a hazai juhállomány 4 százalékát tartják, túlnyomórészt kedvezőtlen adottságú, gyenge takarmánytermő képességű szántó- és legelőterületeken.
 
   A SAPS változásaival és az akg-támogatás kiesésével az állatjóléti, illetve az anyajuh-támogatás önmagában nem fedezi a 10-12 éve azonos bárányárak mellett működő juhtartás takarmány- és foglalkoztatási költségeit, ezért számos kisebb juhtenyésztő gazdaság is mérlegelni kezdte, mennyi veszteséget tud elviselni – mondta Bátor Árpád. A termeléstől elválasztott anyajuh-támogatás várhatóan 24,5 euróra nő, ez azonban épp megegyezik a birkás és a kedvezőtlen adottságú területeken (kat) gazdálkodók által eddig igényelt hasonló szerkezetátalakítási támogatás összegével. A kifutó szerkezetátalakítási támogatás helyett várhatóan ismét lesz kiegészítő támogatás a kedvezőtlen adottságú területeke, és a terméktanács lobbizik azért is, hogy a juhászok a beállított jerkék után is kaphassanak plusztámogatást.
 
   Ágazati szinten egyébként egyelőre kevésbé érzékelik az állattartás beindulását vagy hatékony működését az új bérlőkhöz került állami földterületeken. A terméktanács becslése szerint ugyanis az elmúlt két évben évi 30−40 ezerrel csökkent az exportált bárányok száma. Idén ez a szám hozzávetőleg 520−540 ezer lehetett – mondja Bátor Árpád. A KSH-nál jegyzett 882 ezer anyaállattól legalább ugyanekkora szaporulatot várnának a szakemberek, azonban a hazai fogyasztás, feldolgozás kapacitása nem vesz fel ekkora különbséget, vagyis nem elég hatékony a jószágtartás.
 
   A nagy cégeknél már a lassú állománycsökkentést, illetve a leggyengébb földek bérleti szerződéseinek felmondását fontolgatják. A terméktanács számításai szerint, ha mind a 28 nagyüzem leépíti a juhágazatát, mintegy 300 munkahely szűnhet meg az ágazatban. Bátor Árpád saját vállalkozásának példáján keresztül egy újabb kockázatra is felhívta a figyelmet: amennyiben az új támogatási, illetve földforgalmi szabályok miatt a Palota-Vidék 2000 Zrt.-nél is vissza kell nyesni a művelt, illetve legeltetésre használt területet – vagy ha a várhatóan a jövő hónapban meghirdetendő pályázaton elvesztik az államtól bérelt területeiket –, nemcsak a juhászat, hanem a tejelő tehenészet felszámolását is mérlegelik majd. Térségükben, Veszprém megyében mintegy ötezer hektáron több mint tíz juhtenyésztő tart mintegy 17 ezer birkát, közülük két cég több mint tízezer darabot.

A juhállomány a KSH adatai szerint
 
 
   2014. június 1-jén 1,3 millió volt, ebből az anyajuhok száma 882 ezer − ez 61 ezerrel, illetve 40 ezerrel haladja meg az egy évvel korábbit. Egy év alatt a gazdasági szervezetek juhállománya 6 ezerrel, az egyéni gazdaságoké közel 55 ezerrel (5 százalékkal) nőtt. Az anyajuhállomány a gazdasági szervezeteknél 4 ezerrel csökkent, az egyéni gazdaságoknál 44 ezerrel nőtt. A juhállomány 87 százalékát az egyéni gazdaságok, 13 százalékát a gazdasági szervezetek tartják, az arány az utóbbi tíz évben nem változott. A juhot tartó gazdasági  szervezetek száma 440, az egyéni gazdaságoké 28 ezer volt. Az átlagos juhállomány a gazdasági  szervezeteknél 448, míg az egyéni gazdaságoknál 59 darab.

Forrás: Napi Gazdaság

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A juhok hiánya miatt szűnnek meg munkahelyek.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector