Startlaphoz Csatlakozz!

69 325 magyar dolgozik hivatalosan „a szomszédban”

43 ezer állás szűnt meg Ausztriában

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. szeptember 29. hétfő, 17:35

Rossz volt a munkaerőpiaci helyzet augusztusban Ausztriában, közel 43 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma, akárcsak egy évvel ezelőtt, és eközben néhány ezerrel kevesebb külföldit foglalkoztattak. Ám míg egy éve pár százzal több, most hatszázzal kevesebb magyar kapott ott állást. A románok kicsit javítani tudtak – olvasható a Privátbankár oldalán.
 
   A júliusi 2600 fős emelkedés után augusztusban 629 fővel, 69 325 főre csökkent az Ausztriában hivatalosan foglalkoztatott magyar állampolgárok száma, így kissé eltávolodott a nyár közepén beállított rekordtól – derül ki az osztrák társadalombiztosítottak szervezetének adataiból (Hauptverband der Österreichischen Versicherungsträger).
 
   Ez nem túl meglepő, úgy látszik, az augusztus nem a legjobb hónap az osztrák munkaerőpiacon, mert 42 717 állás szűnt meg az egész gazdaságban. Ezen belül 5430 külföldi veszítette el az állását. (Az osztrák munkaerőpiac egyébként erősen szezonális, nyáron és télen nő a foglalkoztatás, nagyrészt a turizmus miatt.)
 
   Egy évvel korábban júliusról augusztusra 41 ezer fővel csökkent a foglalkoztatottak létszáma az alpesi országban, igaz, akkor ennek ellenére mintegy 250 fővel több magyar kapott munkát. Most alig volt olyan származási ország, amelynek munkavállalói többen lettek volna, a hagyományos küldő országok, mint Németország, Törökország vagy a volt Jugoszlávia országai, Lengyelország, mind-mind sok száz főt veszítettek a munkaerőpiacon.
 
   Szinte csak a román állampolgárságú munkaerő létszáma nőtt, az is csak 114 fővel, utána jött Szlovénia 44 dolgozóval. Mint ismeretes, Románia és Bulgária esetében január 1-től oldották fel a korábbi korlátozásokat, amit a dolgozóik kivándorlásának gyorsulása követett. Bár a kezdeti hónapok megugrása mára lecsendesedni látszik.
 
   A külföldiek aránya a munkaerőpiacon nem változott, 17,1 százalék maradt.
Az AMS osztrák állami munkaügyi szervezet havi jelentése szerint augusztusban a több mint 3,56 millió ausztriai foglalkoztatott egy év alatt 0,6 százalékos, mintegy 22 ezer fős növekedést jelent. (A Hauptverband adataiból viszont csak 0,3 százalékos növekedés adódik.) A munkanélküliek száma  ez idő alatt 11,1 százalékkal 292 ezerre nőtt. A külföldiek körében ugyanakkor ez a növekedés 23,3 százalékos volt, már majdnem 70 ezer külföldi állampolgárt tartanak nyilván munkanélküliként.
 
   Eközben mindössze 28 ezer betöltetlen állást tartottak nyilván az országban. Ám 4,9 százalékos munkanélküliségi rátájával még mindig Ausztriában (és Németországban) mérik a legalacsonyabb munkanélküliséget az EU 28 tagállama között (júliusi adatok szerint).
 
 
Forrás: privatbankar.hu
 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - 43 ezer állás szűnt meg Ausztriában.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector