Startlaphoz Csatlakozz!

Magyarország a TOP10-ben

Hol dolgoznak a legtöbbet a világon?

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. október 09. csütörtök, 17:17

Habár a világ leggazdagabb embere szerint elég lenne három napot dolgoznunk egy héten (igaz, akkor napi 11 órában), a világon számos olyan ország van, ahol ennél jóval többet töltenek munkával az emberek. A latin-amerikai országok az élen, de vajon felkerült-e Magyarország is a toplistára? – olvasható a penzcentrum.hu oldalán.

   A világ leggazdagabb embere, Carlos Slim szerint hetente összesen három napot kellene dolgoznunk, és négy napot pihennünk, kikapcsolódnunk, a családunknak, vagy a hobbinknak szentelnünk. A mexikói telekommunikációs-mogul persze azt is hozzátette, hogy ezzel a munkabeosztással 70-75 éves korunkig kellene dolgoznunk, napi 11 órában. Meglepő ötletét azzal indokolta, hogy a több pihenés hatékonyabb munkát eredményezne - így három nap alatt is el lehetne végezni azt a tevékenységet, amihez most öt nap kell. 

   A CNN legfrissebb toplistája szerint ugyanakkor számos olyan ország van, amelyek igen messze vannak Carlos Slim elképzelésétől. A listából nemcsak az derül ki, hogy mely országokban dolgoznak a legtöbbet, hanem az is, hogy a sok munkáért milyen fizetés jár az adott államban.

10. Szlovákia
Egy év alatt ledolgozott órák száma: 1749 óra/munkavállaló
Átlagos éves kereset: 4,6 millió forint (386 ezer forint/hó)
A szlovákoknál igen alacsony a részmunkaidős állások száma: az alkalmazottaknak pusztán 4 százaléka dolgozik 30 óránál kevesebbet egy héten.

9. Japán
Egy év alatt ledolgozott órák száma: 1765 óra/munkavállaló
Átlagos éves kereset: 8,5 millió forint (712 ezer forint/hó)
Habár a japánok híresek a nagy munkabírásukról, a 90-es évek óta folyamatosan csökkent a ledolgozott órák száma. Amíg 1995-ben átlagosan 1910 órát dolgoztak egy évben, addig 2012-ben már csak 1765-öt.

8. Magyarország
Egy év alatt ledolgozott órák száma: 1797 óra/munkavállaló
Átlagos éves kereset: 4,7 millió forint (393 ezer forint/hó)
Habár 2002-ben Magyarországon is tervezték a 38 órás munkahét bevezetését, végül ebből mégsem lett semmi. Így a mai napig a magyarok 71 százaléka átlagosan 39-41 órát dolgozik hetente. Ahogy más közép-európai országokban, úgy hazánkban is igen alacsony a részmunkaidős állások száma. Mindössze a magyarok 5 százaléka dolgozik 30 óránál kevesebbet heti szinten.

7. Egyesült Államok
Egy év alatt ledolgozott órák száma: 1798 óra/munkavállaló
Átlagos éves kereset: 13 millió forint (1,1 millió forint/hó)
Ötből négy amerikai legalább 35 órát dolgozik egy héten. A legtöbbet a bányászok és a fakitermelők dolgoznak, átlagosan 44 órát hetente.

6. Lengyelország
Egy év alatt ledolgozott órák száma: 1893 óra/munkavállaló
Átlagos éves kereset: 4,9 millió forint (406 ezer forint/hó)
A lengyel férfiak körülbelül 10 százaléka dolgozik egy héten 50 óránál is többet. A részmunkaidő a lengyeleknél is igen ritka.

5. Oroszország
Egy év alatt ledolgozott órák száma: 2002 óra/munkavállaló
Átlagos éves kereset: 3,7 millió forint (310 ezer forint/hó)
Az oroszok átlagosan 40 órát dolgoznak egy héten, a szigorú túlóra-szabályozásnak köszönhetően pedig kevesen maradnak bent a munkahelyükön 50 óránál többet. Ugyanakkor az oroszoknak éves szinten 28 nap fizetett szabadság jár, a nemzeti ünnepeken túl. A részmunkaidő igen ritka, csupán a lakosság 5 százaléka dolgozik ilyen formában.

4. Észtország
Egy év alatt ledolgozott órák száma: 2021 óra/munkavállaló
Átlagos éves kereset: 4,2 millió forint (350 ezer forint/hó)
Észtországban a bérek igen alacsonynak számítanak a többi európai országhoz képest, ráadásul a munkanélküliségi ráta továbbra is magas. Azok, akiknek van munkájuk, átlagosan 40 órát dolgoznak teljes munkaidőben, ugyanis a rugalmas- vagy részmunkaidő nem igazán terjedt el az országban.

3. Korea
Egy év alatt ledolgozott órák száma: 2092 óra/munkavállaló
Átlagos éves kereset: 8,6 millió forint (717 ezer forint/hó)
A koreai munkaerőpiacon továbbra is erőteljesen érvényesülnek a hagyományos nemi szerepek: amíg a férfiak 75 százaléka dolgozik, addig a nőknek csak az 53 százaléka.

2. Chile
Egy év alatt ledolgozott órák száma: 2102 óra/munkavállaló
Átlagos éves kereset: 3,8 millió forint (320 ezer forint/hó)
Chilében a munkavállalók körülbelül 16 százaléka 50 óránál is többet dolgozik egy héten. A társadalmi egyenlőtlenség ugyanakkor igen magas az országban: amíg a lakosság felső 20 százaléka közel 630 ezer forintból él havonta, addig az alsó 20 százalék kevesebb mint 50 ezer forintból.

1. Mexikó
Egy év alatt ledolgozott órák száma: 2317 óra/munkavállaló
Átlagos éves kereset: 2,4 millió forint (200 ezer forint/hó)
Mexikóban átlagosan 45 órát dolgoznak hetente. Érdekesség, hogy a 25-64 éveseknek csupán a harmada szerzett érettségit. Ezenfelül igen nagy a szakadék a nők és férfiak között a munkaerőpiacon: amíg a férfiak 78 százalékának van munkája, addig a nőknek csupán 43 százaléka dolgozik.
 
Forrás: Pénzcentrum

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Hol dolgoznak a legtöbbet a világon? .
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector