Startlaphoz Csatlakozz!

Három havi túlmunkára köteleznék a sofőröket

Feljelentheti a BKV-t a szakszervezet

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. október 10. péntek, 14:25

Életveszélyes és törvénytelen akcióba kezdett a BKV: 480 óra, vagyis 3 havi túlmunkára kötelezné a sofőröket, akiknek így 12 helyett 15 hónapot kellene dolgozniuk egy évben. Ráadásul mindezt az érintettek kérelmeként, szerződésmódosításban tüntetik fel. A járművezetők ilyen mértékű túlhajszolása nemcsak törvénytelen, de tragikus következménnyel is járhat – véli a cég egyik legnagyobb szakszervezete. Az Egységes Közlekedési Szakszervezet az eljárás azonnali leállítását követeli, s ha ez nem történik meg, törvénysértésért feljelenti a BKV-t – tudta meg a Világgazdaság.

  A járművezetők anyagi kiszolgáltatottságával visszaélve a törvényes háromszáz helyett négyszáznyolcvan óra, vagyis nagyjából háromhavi túlórára kötelezné a járművezetőket a BKV. Az eljárás nemcsak törvénytelen – hiszen a Munka törvénykönyve legfeljebb 300 túlórát engedélyez –, hanem kockázatos is – hívja fel a figyelmet az esetre Nemes Gábor.
 
   Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) elnöke szerint ugyanis a 480 túlóra azt jelenti, hogy 12 helyett 15 hónapot kell dolgozniuk a sofőröknek egy évben. Ez borzasztóan megterhelő - szögezi le. A legtöbb járművezető azonban még így is vállalná, mert ezzel is nő a keresete.
 
  A „kérelmeket” a dél-pesti telephelyen tegnap már kiosztották – de előbb, utóbb a csaknem 2 ezer sofőr mindegyike kézhez kaphatja –, és a szakszervezet határozott felszólítására sem vonták vissza. Az EKSZ kijelentésére, miszerint ennyi túlórát akkor is törvénysértő lenne engedni, ha valóban a dolgozók kérnék az volt az illetékesek válasza, hogy a cég jogászai szerint az eljárás egy picit sem aggályos. A szakszervezet szerint azonban ilyen mértékű túlmunka súlyosan aggályos, ezért az aláírások azonnali leállítását követeli, ellenkező esetben törvénysértésért feljelenti a BKV-t.
 
   „Az EKSZ követeli, hogy a már aláírt munkaszerződés-módosításokat azonnal semmisítse meg a cégvezetés, és a korábbi szerződés szerinti jogi állapotot állítsa vissza. A túlórára kiéhezett dolgozók helyzetét normális bérekkel, megfelelő juttatásokkal kell rendezni, s nem a végtelenségig hajszolni őket” – szögezi le Nemes. Az elnök kijelentette, amennyiben az aláírásgyűjtést nem vonja vissza a cég azonnal, kollektív vitát is kezdeményeznek az ügyben.
 
Forrás: Világgazdaság Online

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Feljelentheti a BKV-t a szakszervezet.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector