Startlaphoz Csatlakozz!

Csökken a bérük  az érzékszervi fogyatékkal élő gyerekekkel foglalkozó gyógypedagógiai asszisztenseknek

Köszönjük a munkát, a fizetése csökken

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. október 12. vasárnap, 13:12

Szeptembertől jóval kevesebb fizetést kapnak az érzékszervi fogyatékkal élő gyerekekkel foglalkozó gyógypedagógiai asszisztensek. Vannak, akiknek 20 százalékkal csökken a bérük, így létminimum alatt foglalkoztatja őket az állam. Egy kormányrendeletben ugyanis elvettek tőlük bizonyos pótlékokat, a bércsökkentés miatt pedig egyre többen mondanak fel. A problémára a Klik egyelőre nem reagált érdemben – írja a HVG.
 
   Máig csengenek a fülében Hoffmann Rózsa szavai, aki szerint senkinek nem csökkenhet a bére a pedagógus-életpálya bevezetése után. Anna több éve foglalkozik mozgássérült gyermekekkel gyógypedagógiai asszisztensként egy speciális iskolában. Ha kell, kíséri a kerekesszékes gyermekeket, bent ül az órákon és előveszi a tankönyveiket, esetleg velük tart a vécére. A cél, a tanárok munkájának segítése mellett az, hogy a gyerekek csak a tanulásra koncentrálhassanak.
 
  Anna – ahogy általában a köznevelésben dolgozók – eddig sem keresett túl sokat, szeptembertől azonban a bére további bruttó 19 ezer forinttal kevesebb. És ő csak egy abból a közel száz, nevelő-oktató munkáját segítőből, akik Zuglóban hasonlóan jártak. (Itt működik a legtöbb érzékszervi fogyatékosokkal foglalkozó iskola.)
 
   Szeptember elején ugyanis a helyi tankerületi vezető értesítette az iskolaigazgatókat arról, hogy egy márciusi kormányrendelet alapján – ami többek között a pedagógusok átsorolását és a pótlékok egységesítését tartalmazta – a pedagógusok munkáját közvetlenül segítőktől elvesznek bizonyos pótlékokat.
 
Jön az egységes pótlék
 
  Eddig ugyanis a gyógypedagógiai asszisztensek, NOKS-os dolgozók (nevelő-oktató munkát közvetlen segítők) az alapbéren felül különböző plusz anyagi juttatásokat kaphattak, úgy mint nehéz körülmények után járó (6000 forint), felzárkóztatási (3000 forint)  és egyéb pótlékot (10 000 forint). Ahogy az iskolák államosítása előtt a tanárok esetében nem minden iskola adott cafetériát, úgy itt is a fenntartó határozta meg, kinek melyiket adja. Ám a kormány – ahogy a tanárok esetében is – itt sem mindenkire terjesztette ki az összes pótlék megfizetését, hanem inkább elvette mindenkitől. Így összességében mindenkinek csökkent a fizetése, csak más-más mértékben. Van, ahol „csak” a 6000 forintos nehéz körülmények miatt járó pótlékot vették el, van, ahol azonban mindegyiket.
 
   Így van olyan iskola, ahol a gyógypedagógiai asszisztensek bruttó 20 százalékkal kevesebbet visznek haza szeptembertől. Illetve igazából csak az önkormányzati választásokat követő fizetési papíron lesz kevesebb a pénz, akkor viszont visszamenőleg levonják a tízezreket.
 
  A bércsökkentés a tanárok és iskolaigazgatók (akik ugye a szerződésileg meghatározott szájzár miatt nem nyilatkozhatnak) szerint hatalmas feszültséget fog okozni, hiszen a gyógypedagógiai asszisztensek eddig is kimaradtak az elmúlt évek béremeléseiből és kompenzációkból. Jelenleg körülbelül havi nettó 80 ezer forintért dolgoznak, ez az összeg fog tovább csökkenni, amiből megélni nemigen lehet. Sőt, még inkább a KSH által meghatározott létminimum alatt van, ami jelenleg 87 510 forint.
 
Sorra jelzik: inkább felmondanak
 
  Információink szerint emiatt például már többen kezdeményezték a mozgásjavító iskolában a felmondásukat, hiszen – ahogy egyikük fogalmazott – még a takarítók is többet keresnek, mert ők nem a Klikhez tartoznak, hanem a Gazdasági Ellátó Szolgálathoz, ahol étkezési csekket is adnak. „Vagy inkább elmennek a Tescóba árufeltöltőnek, itt már nem éreznek semmilyen megbecsülést” – mondta egyikük.
 
  „Ezek az emberek a gyerekek miatt voltak itt eddig is, imádják a kölyköket, szívvel-lélekkel gondozzák őket” – magyarázza egy tanár, aki szerint a gyógypedagógiai asszisztensek nélkül nem lehetne minőségi oktatást végezni. Mint mondta, a bércsökkenés miatti fluktuáció kárát pedig a gyerekek látnák. „Ez egy bizalmi viszony, nemcsak a diákoknak, hanem nekünk szülőknek is fontos, hogy a megismert és elfogadott segítő foglalkozzon velük” – mondja egy szülő.
 
   Az érintett gyógypedagógiai asszisztensek bércsökkenésére az igazgatók egyébként a vállukat vonogatják, mást nem is igen tehetnének. Ők amúgy a Kliktől sem kaptak eddig semmilyen választ.
 
  Ahogy a hvg.hu sem az ezzel kapcsolatos kérdéseire. Szerettük volna megtudni, hogy hány NOKS-os dolgozó, gyógypedagógiai asszisztens fizetése csökken, hogy látnak-e esélyt a kompenzálásra, és felkészültek-e a tömeges pályaelhagyásra, fluktuációra. Kérdéseinkre azonban egy hét alatt csak azt a választ kaptuk mindennap: holnap küldjük.

Forrás: HVG

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Köszönjük a munkát, a fizetése csökken.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector