Startlaphoz Csatlakozz!

Növekedett a reálgazdaság szerepe a képzések irányának meghatározásában

Varga Mihály szerint sokkal több szakmunkásra van szükség

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. október 20. hétfő, 14:11

A duális, gyakorlatorientált képzési rendszerről szólva Varga Mihály elmondta: a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) együttműködésben elérték, hogy már most érezhetően növekedett a reálgazdaság szerepe a képzések irányának meghatározásában.

  A magyar csapat 25 ország közül hatodik helyezést ért el, 20 érmet nyert a franciaországi Lille-ben október elején megrendezett Euroskills versenyen, a szakmák Európa-bajnokságán. Mostantól felgyorsulhatnak az események – fogalmazott Varga Mihály. Tovább erősítik a duális képzési rendszert és 2018-ig a jelenlegi másfélszeresére növekszik a szakmájukat igazi munkahelyeken tanulók létszáma. Az oktatásban részt vevő gazdálkodó szervezetek számát pedig a két és félszeresére emelik – közölte a nemzetgazdasági miniszter. 

  Ennek támogatásához az úgynevezett kamarai garancia elvét is törvénybe kell foglalni – tette hozzá. Ez azt jelenti, hogy az MKIK segítségével gondoskodnának arról, hogy minél több tanuló piaci szereplőknél szerezze meg a szaktudást – mondta el Varga Mihály.


   Számos fiatal csak az álláskeresés során, az érettségi vagy a felsőfokú diploma megszerzése után eszmél rá arra, hogy sokkal több lehetősége lenne az elhelyezkedésre egy jó szakma birtokában – jegyezte meg, hozzátéve: meg kell fordítani ezt a folyamatot. A mostani verseny kiemelkedő eredményei is segítik felhívni a figyelmet a piacképes tudás megszerzésének fontosságára – mondta Varga Mihály.

  Parragh László, az MKIK elnöke emlékeztetett: 2010-ben állapodtak meg a kormánnyal a szakképzés rendszerének átalakításáról, a duális, gyakorlati képzés bevezetéséről. A szakképzés felügyelete már a kamaráknál van, ugyanakkor még évekig tart, amíg a modell olyan működőképes lesz, hogy azokat a szakembereket bocsássa a munkaerőpiacra, akikre ténylegesen szükség van – tette hozzá.

  Az Euroskills versenyen elért hatodik helyezés az ország méretéhez képest nagyon jó helyezés – mondta el Parragh László, hozzátéve: óriási dolog, hogy 2018-banMagyarország rendezheti meg a vetélkedőt, a térségben elsőként.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Varga Mihály szerint sokkal több szakmunkásra van szükség.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector