Startlaphoz Csatlakozz!

A munkavállalók kiszolgáltatott helyzetben vannak

Meddig dolgoztathatják Szijjártóék a közszolgákat?

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. október 24. péntek, 13:41

Korábban kezdődik és később fejeződik be a napi munka a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. „Nonszensz, hogy péntek délután fél háromkor vagy hétköznap öt-hat órakor már nem találni bent valakit a munkahelyén” – üzente meg ugyanis az elkényelmesedett külügyeseknek Szijjártó Péter frissen kinevezett külgazdasági és külügyminiszter még október 1-jén a HVG-nek adott interjújában.

   A bejelentést gyorsan tettek követték, mert az „új miniszter vezetői értekezleten elhangzott szóbeli közlése alapján a pénteki munkaidő vége 14 óráról 16.30-ra módosul” – írta a Magyar Szakszervezeti Szövetségnek múlt héten küldött névtelen elektronikus levelében egy érintett közszolga. Hozzátette: a „szóbeszéd szerint a többi napon is lesz változás, 16.30 helyett 17.30 vagy akár 18.30”. Még hozzátette azt is: „jelenléti ívet természetesen a törvényes időről kell aláírnunk”.
 
  A helyzet korántsem ennyire rossz – tudtuk meg szakszervezeti forrásoktól. Született ugyanis egy államtitkári utasítás, amely szerint a külügyi tárca minden szervezeti egységénél biztosítani kell, hogy reggel fél nyolctól este fél hétig dolgozzék néhány ember. Ez azt jelenti, hogy főosztályonként legalább ketten a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvényben meghatározott általános munkaidő előtt fél órával jelenjenek meg, ketten pedig maradjanak két órával tovább. Cserében a reggeli „műszak” korábban mehet el, a „délutánosok” pedig később kezdhetnek. Az államigazgatás más területeink ugyanezt hallgatólagosan – és kedvezmények nélkül – mindenkitől elvárják.
 
  Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének főtitkára szerint a külügyi utasítás nagyjából rendben van, mert kormánytisztviselő esetében a munkaidő-beosztást az általános szabályoktól eltérően is megállapíthatják. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy alapvető fontosságú a családok védelme, így az is, hogy kisgyermekes anyákat ne dolgoztassanak este fél hétig. Tehát amennyiben az érintettek szabadon dönthetnek arról, hogy milyen munkarendet választanak – és átlagosan heti negyven óránál nem kell többet dolgozniuk –, szerinte ez a megoldás nem kifogásolható.
 
   Arra a felvetésünkre, hogy más államigazgatási szerveknél is követelmény, hogy a közszolgák a törvényesnél korábbi időpontban kezdjék meg a munkát, és tovább maradjanak, kijelentette: ha így van, azt díjazni kellene, mert senki nem várjon el az alkalmazottaktól rendszerszerűen ingyen túlórát. Az egyértelműen jogellenes – tette hozzá –, és éppen az állami szerveknek kellene ügyelniük arra, hogy a hatályos törvényeket betartsák. Nem vitatta ugyanakkor, hogy a munkavállalók kiszolgáltatott helyzetben vannak, és gyakran készek „önként” túlmunkát vállalni.
 
   A főtitkár jelezte, hogy sokszor rendszerszintű problémáról van szó: az adott feladatok ellátáshoz, a jogszabályokban megállapított ügyintézési határidőkhöz képest nincs elég ember. Ebben az esetben a törvényes munkaidő kevés lehet, de a túlmunkát nem szívesen fizetik ki, a létszámhiány miatt pedig azt szabadidővel sem tudják megváltani. Ha tényleg újabb leépítésekben gondolkodnak – fogalmazott –, ebből az ördögi körből nemigen lehet kikerülni. Hozzátette: a vezetők esetében más a helyzet, mert rájuk eltérő szabályok vonatkoznak, tehát a magasabb jövedelemért cserében addig kell dolgozniuk, amíg a feladataikkal nem végeztek.
 
  A dolgozó beegyezésével a munkaidőre vonatkozó általános szabályoktól el lehet térni – ezt állítják munkajogban járatos szakemberek is. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a külügyesek tulajdonképpen jól járnak, hiszen másutt hallgatólagosan anélkül várnak el túlmunkát, hogy azt szabadnapokkal vagy pénzzel ellentételeznék. A dolgozó persze nincs eleve vesztes helyzetben – tették hozzá –, mert előfordult, hogy valaki azért fordult bírósághoz, mert annyi aktát kapott, amennyivel a törvényes munkaidő alatt nem tudott megbirkózni, és pert nyert. Arra a kérdésünkre azonban, hogy ő még ma is állami alkalmazott-e, nem kaptunk választ.
 
  Bírósági források szerint a kifizetetlen túlmunka ellenértékét leginkább azok követelik, akiket már elbocsátottak. Ebben az esetben az elévülési határidő három év, és ha valaki bizonyítani tudja például azt, hogy a közszolgálati jogviszonyának megszüntetése előtt a törvényes munkaidőnél – ami átlagosan heti negyven óra lehet – rendszeresen többet kellett dolgoznia, jó eséllyel hozzájuthat az elmaradt járandóságaihoz. Akinek viszont még megvan az állása – ismerték el –, vélhetően nem próbálkozik az érdekérvényesítésnek ezzel a sajátos eszközével.

Forrás: Népszabadság
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Meddig dolgoztathatják Szijjártóék a közszolgákat?.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector