Startlaphoz Csatlakozz!

A javaslat az élelmiszerek drágulásához vezetne

Az élelmiszerpiacot érintő adójavaslat visszavonását kéri az OKSZ

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. október 27. hétfő, 15:07

Az országgyűlés elé terjesztett jövő évi, az élelmiszerpiacot érintő adóváltoztatási javaslat visszavonását kéri az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ), mivel a benne lévő, a kereskedelmi szereplőkre terhelt díj meghaladhatja a 20 milliárd forintot is - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.

    Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről (Éltv.) szóló hatályos törvény felügyeleti díj megfizetését írja elő az élelmiszergazdaság valamennyi szereplője, a termelő, a feldolgozó, a nagykereskedő és a kiskereskedő, illetve a NÉBIH (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal) részére, feladatai ellátásához.

    A közlemény szerint ennek mértéke most egységesen az árbevétel 0,1 százaléka, az új javaslat azonban az előző évi nettó árbevétel mértékétől tenne függővé sávos adózást, így a felügyeleti díj a jövedelem növekedésével emelkedne.

    A szövetség szerint a tervezett díjemelés olyan súlyú terhet róna az élelmiszerpiac egészére, amely veszélyeztetné az élelmiszergazdaság fejlesztését és a magyar élelmiszerek piacra jutásának segítését.

    Az OKSZ úgy véli, a magyar élelmiszerpiac a jelenlegi felügyeleti díj mértékén felül további terhet nem tud elviselni. A javaslat az élelmiszerek drágulásához vezetne.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Az élelmiszerpiacot érintő adójavaslat visszavonását kéri az OKSZ.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector