Startlaphoz Csatlakozz!

12 év után

A Honvédszakszervezet üdvözli a katonák illetményemelését

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. október 27. hétfő, 18:49

A Honvédszakszervezet támogatja és üdvözli Hende Csaba honvédelmi miniszter bejelentését, miszerint jövő júliustól négy év alatt 50 százalékkal emelik a katonák illetményét. Czövek János, a szakszervezet elnöke hétfőn az MTI-nek úgy reagált: ez az illetményfejlesztés a katonák jó teljesítményének elismerését jelenti.

    Kiemelte: ezen a területen 12 éve nem történt előrelépés. Ez idő alatt a Magyar Honvédség személyi állománya csaknem 40 százalékos reálkereset-veszteséget „volt kénytelen elszenvedni, mely már a katonacsaládok jelentős részének megélhetését is veszélyeztette”. A katonák az ismert nehézségek ellenére is maradéktalanul teljesítették az esküjükben vállalt kötelezettségeiket, a szolgálat ellátásának mindennapjai során, külszolgálatban, s a különböző katasztrófahelyzetekben is - tette hozzá Czövek János.

    A Honvédszakszervezet a honvédelmi tárcával folytatott érdekegyeztető tárgyalások során folyamatosan hangsúlyozta: nem halogatható tovább a katonák illetményének fejlesztése - írták. A katonák egyetlen reprezentatív érdekvédelmi szervezeteként továbbra is részt kívánnak venni a munkáltatói és a szakértői szintű egyeztetésekben, az illetményfejlesztés, a lakhatási támogatás átalakítása és a katonai életpályamodell bevezetése ügyében egyaránt.

    Hende Csaba honvédelmi miniszter hétfőn elmondta: a kormány 2010 óta elkötelezett abban, hogy a közszolgálatban dolgozók számára életpályamodellt, béremelést vezessen be. A pedagógusok és az egészségügyi dolgozók után a tűzoltóknál, rendőröknél és a katonáknál, s a tervek szerint 2016-tól a köztisztviselőknél is bevezetik az illetményfejlesztéssel egybekötött életpályamodellt.

    A katonai életpályamodellről a miniszter elmondta: jövő július elsejétől a Magyar Honvédség teljes állományát érintően átlagosan 30 százalékos illetményfejlesztést vezetnek be, majd 2019. január elsejéig bezáróan évente további 5-5 százalékkal emelik a katonák illetményét. Mindemellett a pótlékok rendszere is jelentősen átalakul, s bevezetés előtt áll a Magyar Honvédség új lakhatási támogatási rendszere is.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A Honvédszakszervezet üdvözli a katonák illetményemelését.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector