Startlaphoz Csatlakozz!

A fél országot sötétbe borítják

Több ezer munkahely szűnhet meg internetadó miatt

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. október 28. kedd, 11:37

Több mint száz kisebb internet- és kábeltévé-szolgáltató mehet csődbe az internetadó miatt. Lesz néhány olyan település is, amelyen átmenetileg megszűnik a netelérés. A Fidesz-frakció csak súlyosbította a helyzetet a módosító indítványával, amely adósapkákat írna elő. Az iparág szerint az eljárás vállalhatatlan, s nem több, mint egyszerű pénzbehajtás – írja a Népszabadság.

   Tovább súlyosbította a helyzetet a Fidesz-frakció, pontosabban Rogán Antal azzal a módosító indítvánnyal, amely az internetadót maximálná magánszemélyes esetében 700, céges előfizetések esetében 5000 forintban.
 
   A módosító indoklásának két fő eleme, hogy ez nem is egy új adó, csak egy meglévőben egy új tényállás (ami formailag igaz, de teljesen lényegtelen), valamint, hogy azt a szolgáltatók fizetik meg. Ez utóbbit az előfizetők egyszerűen nem veszik komolyan. A mobilszolgáltatók jó néhány napja alig mernek mobilinternetes szerződést kötni, mert tartanak az adó következményeitől. Nagyon jól tudják ugyanis, hogy - ahogy a telefonadó esetében is - végül ők fizetik az adót.
 
   Ezzel tehát a kormány most nemcsak a saját reputációját vágja tönkre, hanem a mobilcégek árbevételét is. Pontosabban, a karácsonyi szezonjukat. Információink szerint az adó híre már elért a szolgáltatók anyavállalataihoz - akik az elmúlt hónapokban hagyták jóvá, hogy magyarországi cégeik több tízmilliárd forintot fizessenek a magyar kormánynak a frekvenciákért cserébe. A Digi, a Telenor, a Telekom és a Vodafone összesen 130 milliárdot fizetett. Az uralkodó iparági vélemény szerint ennek ellenére ismét egyszerű pénzbehajtásról van szó.
 
  Ennél súlyosabb probléma, hogy az adó tönkreteszi a kis- és közepes kábeltévé- és internet szolgáltatókat, azokat vállalkozásokat, amelyeket szavakban a Fidesz-kormány támogat. Csaknem kétszáz ilyen cég működik az országban, a piac 11,8 százalékát fedik le. Köztük több tucat olyan településen szolgáltat, ahol jelenleg más internetelérés nincs. Másfél évvel ezelőtt rájuk rakta a kormány a vezetékek métere után fizetendő szintén nem kis adót, azóta vegetálnak. Az internetadó a csődbe taszítja őket, azaz, több tucat településen megszűnhet az internetelérés. Egy átlagos tíz megabites sebességű internetelérés ma 2500 forint ezeknél a cégeknél, ebben jó, ha tíz százalék haszon van.Az adó magánszemély esetén az árbevétel negyedét viszi el, üzleti előfizetésnél annak dupláját. – A kistelepüléseken élők nem fizetnek elő drágább csomagra, inkább lemondják az előfizetést – aggódnak a cégvezetők. Ha az adót megszavazzák a cégek tönkremennek, szolgáltatás nem lesz, s néhány ezer munkahely is megszűnik.
 
 Az árbevétel kétszerese lehet az adó?
 
  Birtokunkba került egy, a szakmában keringő, drámai hangú levél egy kis szolgáltatótól. „Kis szolgáltató tulajdonosa vagyok, hatszáz ügyfelünk van. A gigabájtonkénti 150 forint adó a havi árbevételünk kétszerese lenne, a maximum adóösszegekkel számolt adófizetési kötelezettséget sem tudjuk kitermelni. A piaci verseny miatt már nettó ezer forintért is adnunk kell internetet. Négyen dolgozunk a vállalkozásban és csak a szakmunkás minimálbért tudjuk kifizetni. Ez nem panasz mert ebből is megélünk valahogy. Ha bevezetésre kerül az internet adó akkor vagy átterheljük a fogyasztókra, vagy megyünk közmunkásnak" – írja a tulajdonos, aki beszámol arról is: ügyfeleik fele egy-, negyede pedig a két vagy több havi díjjal tartozik.
 
   „Az adatátviteli rendszerünkbe az elmúlt tíz évben több mint 50 millió forintot fektettünk be. Aki ezen a piacon dolgozik az tudja hogy nincs megállás, nem lehet a fejlesztésekkel leállni. Nincsenek luxusautóink, nem járunk külföldi csapatépítésekre. Próbálunk egy piaci szegmensben becsületesen dolgozni és talpon maradni. Az internetadó kihúzza a talpunk alól a talajt. A vállalkozási környezet ilyen mértékű átszabása tisztességtelen és embertelen." – írja egy kis szolgáltató. Nincs egyedül.

Forrás: Népszabadság
 

 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Több ezer munkahely szűnhet meg internetadó miatt.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector