Startlaphoz Csatlakozz!

Egy dolgozó évente átlagosan 285 ezer forint béren kívül juttatást kapott

Cafeteria: a közigazgatás volt a minta

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. november 06. csütörtök, 11:24
 
Túlzottan alacsonyan vonja meg a kormány azt a mértéket, ameddig nem változik a béren kívüli juttatások (cafetéria) eddigi adómértéke - vélik egyes szakértők. Egy felmérés szerint ugyanis egy dolgozó évente átlagosan 285 ezer forint béren kívül juttatást kapott, márpedig a Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője azt jelentette be, hogy 200 ezer forintig nem változik az adómérték, efelett azonban drasztikus mértékben növekednek a terhek, és emellett korlátoznák is az igényelhető juttatások körét – olvasható a Népszavában.
 
   Egymásnak is ellentmondó előrejelzéseket lehet olvasni napjainkban a béren kívüli juttatások adóemelésének várható hatásairól, azonban valódi felmérést - információnk szerint - csak a Cafeteriatrend.hu weboldal végzett, igaz, nem reprezentatív jelleggel. Ugyanakkor a 217 munkáltató véleménye mégis jól jellemzi a munkaadók jövőbeni szándékait abban az esetben, ha a cafetéria jelenlegi 35,7 százalékos közterhe 51,17 százalékra növekedne. (A felmérés időpontjában még nem volt ismeretes, hogy az eredeti elképzelések valamelyest puhulnak, és nem az egész cafetériára terjed ki az adóemelés, hanem - ha az Országgyűlés is jóváhagyja - csak 200 ezer forint feletti részre.)
 
  A válaszadó munkáltatók 42,4 százaléka nyilatkozott úgy október végén, hogy az emelkedő közterhek hatására is biztosítana jövőre ilyen juttatást a munkatársainak, de a közterhek növekedésével csökkentené a dolgozóknak adott juttatások értékét. Így a munkáltató ugyanannyi pénzt fordítana erre 2015-ben is, de a dolgozók kisebb nettó keretet vehetnének igénybe. A különbözet fedezné a szükséges többlet adóforintokat. Mivel nagy részt csak a nagyobb létszámú cégek választanák ezt az utat, így az érintett munkavállalók 72,3 százalékánál valósulna meg ilyen forgatókönyv. Ami viszont elgondolkodtató: a megkérdezett cégek 24 százaléka nem nyújtana a jövőben ilyen juttatást, és nem is pótolná ennek kiesését semmilyen formában. Mivel ezt a választ jellemzően kisebb cégek adták, így erre a megoldásra az érintett dolgozói kör 6,8 százaléka számíthatna. Érdekes megoldás, hogy a munkáltatók 6,9 százaléka osztozna a munkavállalóival a közterheken. Náluk a felmérésbe bevont dolgozói létszám 4,8 százaléka dolgozik. Összesítve a cafetéria nettó kerete 19,2 százalékkal csökkenne 2015-re a közterhek emelkedésének nyomán.
 
   A Rogán Antal által említett 200 ezer forintos értékhatár nem véletlen, ugyanis a közszféra alkalmazottainak éppen ennyi a juttatási plafonja. Azonban egy az ugyancsak a Cafeteriatrend által végzett tavaszi felmérés szerint éves átlagban 285 ezer forint béren kívül juttatást adnak a munkáltatók. Ezért feltehetően úgy fognak eljárni, hogy az Erzsébet meleg étkezési utalvány maximálisan adható 96 ezer forintos juttatását és a SZÉP Kártya legfeljebb 150 ezer forintos támogatását mixelik majd, azonban nem adják oda az egészet, hanem csak az adóval csökkentett mértéket.
 
  A kormány egyértelműen a cafetéria-rendszer elsorvasztására törekszik - mondta érdeklődésünkre Dávid Ferenc. A VOSZ főtitkára szerint, bár a béren kívüli juttatásoknak ezt a fajtáját pártolják, mégis jobb lenne, ha a kormány nyíltan kimondaná a rendszer teljes megszüntetésére törekszik. A szakember szerint a mostani gyakorlattal ellentétes lépések lennének üdvösek, vagyis az adóterhek csökkentése.

Cafeteriaelemek és -korlátok 2014-ben

Adómérték 35,7 százalék, összes korlát 500 ezer Ft/év


Munkahelyi étkezés - 12,5 ezer/hó
Erzsébet-utalvány - 8,0 ezer/hó
Szép kártya összesen - 450,0 ezer/év
Önkéntes egészség-, vagy önsegélyező pénztár - 30,45 ezer/hó
Önkéntes nyugdíjpénztár - 50,75 ezer/hó
Céges üdülő - 101,5 ezer/év
Helyközi bérlet - Az ár nagyságáig
Iskolakezdési támogatás gyermekenként - 30,45 ezer/év
Iskolarendszerű képzés 253,75 ezer/év

Korlátlan vagy speciális szabályozású elem


Kulturális rendezvényre belépő - Adómentes 50 ezer Ft/év
Sportbelépő, sportbérlet - Korlátlan, adómentes
Kockázati életbiztosítás - Korlátlan, adómentes
Betegségbiztosítás - Korlátlan, adómentes
Lakáscélú hitel - Ötmillió Ft-ig adható
Lakáscélú hitel törlesztése - Ötmillió Ft-ig adható
azenpenzem.hu
 
 
Forrás: Népszava
http://nepszava.hu/cikk/1038608-cafeteria-a-kozigazgatas-volt-a-minta

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Cafeteria: a közigazgatás volt a minta.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector