Drámaian romlott az egészségügyi ellátás minősége
Van, amit a hálapénznél is jobban utálunk
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. november 08. szombat, 12:34
Közzétéve: 2014. november 08. szombat, 12:34
Nem azt kapták az egészségügyért felelős államtitkártól az üzleti biztosítók, amit reméltek. Zombor Gábor a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) csütörtöki konferenciáján a kormány terveiről szólva egyértelművé tette: a biztosítók sem vásárolhatnak közszolgáltatásokat az állami intézményektől – írja a Népszabadság.
Ugyan ígért beruházási támogatást, adókedvezményt az egészségügyi magánbefektetőknek, de csak azok számíthatnak majd erre, akik teljes ellátást készek biztosítani a hozzájuk fordulóknak.
A kormány ugyanis a jövőben élesen szétválasztaná a magán- és a közszolgáltatásokat. Mindez azt is jelentené, hogy nem engednék a magánszolgáltatóknak kimazsolázni az olcsón, egyszerűen ellátható eseteket, és a súlyos, drágán gyógyíthatókat ráhagyni a társadalombiztosításra. Ez azonban kétségessé teszi, hogy a magánellátást nyújtók viszonylag kicsi körének teremthető-e egyáltalán gazdaságosan ilyen szolgáltatás.
A politikus fölajánlotta a biztosítók képviselőinek, hogy az egészségügyről szóló javaslataikról, elképzeléseikről kész velük egyeztetni. Zombor Gábor beszélt arról is, hogy a jelenlegi helyzetben jobb, ha senki nem épít üzletpolitikát az állami forrásokra. Újságírók előtt később azt mondta: a máshol el nem érhető, speciális szolgáltatásokat kínáló magánintézményekben átmenetileg maradhat közfinanszírozott szerződés, de az, amint elvégezhetővé válik az állami szektorban, az is megszűnhet. Példaként a képalkotó diagnosztikai ellátásokat említette, ahol az állami finanszírozás dinamikusan apadhat. Csak az idén ötmilliárd forint értékű többletkapacitást fogadott be az egészségbiztosító, főként az említett képalkotó diagnosztikai területen.
A Kallis Consulting piackutató cég által kifejezetten a konferenciára készített kutatásból kiderült: a betegeket a magyar egészségügyben leginkább a várakozás, a várólista és a kapacitáshiány bosszantja. A lakosság megítélése szerint az elmúlt tíz évben drámaian romlott az egészségügyi ellátás minősége. A megkérdezettek többsége az állami ellátórendszer helyett a vegyes rendszert preferálja, amelyben a szolgáltatásokon az állam és a magáncégek osztoznak.
Az előadásokat követő panelbeszélgetésben a biztosítók képviselői üdvözölték, hogy a kormányzat tiszta, átlátható rendszert teremtene ebben a szektorban, de aggódtak is, hogy a várhatóan kieső állami bevételek veszélybe sodorhatják a most működő magándiagnosztikai kapacitásokat. Ebből most sok a járóbeteg-ellátásban található.
Hozzátették: a másik oldalon, a közszolgáltatásokban sem lesz könnyebb, mert az egészségbiztosító források híján nem lesz képes a gépek 24 órás üzemeltetését finanszírozni, így a jelenleg a magánellátásban működő műtőket, CT-ket délután ötkor valószínűleg be kell majd zárni. Ennek következtében pedig megnyúlhatnak a várólisták. Pedig – mint azt az idézett kutatás is mutatta – a betegek még a hálapénzt se utálják annyira, mint a várakozást.
Forrás: Népszabadság