Startlaphoz Csatlakozz!

Felmelegítették a vasárnapi zárva tartás lehetőségét

Legalább 35 ezer munkavállaló feleslegessé válik

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. november 08. szombat, 16:11

A héten újra felmelegítették a vasárnapi zárva tartás lehetőségét. Biztosat még nem tudunk, de piaci szereplők szerint több tízezer fős elbocsátásokat vonhat maga után az esetleges bevezetése. Lépj időben! Ne te legyél az, akit kirúgnak a vasárnapi zárva tartás miatt - írja a Pénzcentrum.
 
  Egy hete került újra napirendre a boltok vasárnapi zárva tartásának kérdése. Azóta mind azt cáfoló, mind pedig azt megerősítő hírek is érkeztek.Milyen hatással lenne mindez a boltokra, a munkavállalókra?
 
   A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége (MBSZ) szerint azonnali elbocsátások várhatóak, mert a munkaidőalap 12-14 százalékkal csökken, aminek következtében legalább 35 ezer munkavállaló feleslegessé válik.530 ezer alkalmazottból és a kapcsolódó iparágakban - logisztika, üzemeltetés - dolgozók körében minimum 15-20 ezer ember elbocsátásával járna, és további 15-20 ezret hátrányosan érintene. Úgy látják: a kieső vasárnappal az elbocsátás és bércsökkenés vegyesen fordul majd elő.
 
Lépj időben! Ne te legyél az, akit kirúgnak
 
   Mit tehetünk annak érdekében, hogy ez ne velünk történjen meg? A munka törvénykönyve számos olyan esetet kiemel, amivel lehetetlenné válik az elbocsátás. Ezek:
a várandósság,
a szülési szabadság,
a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság,
a tényleges önkéntes tartalékos katonai szolgálatteljesítés, valamint
a szüléssel összefüggő utólagos kezelés, de legfeljebb ennek megkezdésétől számított hat hónapig.
 
   Fontos tudni, hogy a terhességről azelőtt tájékoztatni kell a főnököt, mielőtt az elbocsátás megtörténne, csak abban az esetben jelent „védelmet”. 

   Emellett a betegszabadsággal kapcsolatban is találhatunk efféle információkat. Ha valakit az alatt az idő alatt bocsátanak el, amíg ő betegség miatt nem tartózkodik a munkahelyén, a felmondási idő csak az alábbiakban meghatározott időtartam lejártát követő napon kezdődik:
a betegség miatti keresőképtelenség, legfeljebb azonban a betegszabadság lejártát követő egy év,
a beteg gyermek ápolása címén fennálló keresőképtelenség,
a hozzátartozó otthoni gondozása céljából kapott fizetés nélküli szabadság.
 
   Védettséget élveznek emellett azok a munkavállalók, akik az öregségi nyugdíjkorhatár előtti öt éves periódusban vannak, kivéve, ha az illető lényeges munkaköri kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, és ha olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi. Megszüntethető a munkaviszony a munkavállaló képességével összefüggő vagy a munkáltató működésével összefüggő okból is. De csak akkor, ha az adott munkahelyen nincs olyan másik munkakör, amelyet az elküldeni kívánt munkaerő be tud tölteni képességei szerint. Vagy ha ezzel a másik pozícióval kapcsolatban úgy dönt, nem vállalja el.

  Ne csüggedjünk, ha ezek közül egyik „feltételnek” sem felelünk meg. Így is felléphetünk az elbocsátás ellen. Az érintett üzletek alapvetően multinacionális cégek, a legtöbben komoly minősítési rendszert alkalmaznak a munkavállalóik értékelésekor. Nyilvánvaló, hogy ezek az adatok alapvetően befolyásolják majd, hogy adott esetben, ha létszámcsökkentésre kényszerülnek, kit szeretnének mindenképpen megtartani, és kitől válnak meg a legkönnyebben.

   Nincsenek tehát különleges praktikák - tájékoztatta a Pénzcentrumot Hegedűs Csaba, a Trenkwalder munkaerő-kölcsönzési üzletágának vezetője.
 
A megfelelő hozzáállásmindenképpen az lehet, hogy ebben az időszakban különösen célszerű megbízhatóan, pontosan végezni a munkát, minél kevesebb hibával, kasszahiánnyal zárni az egyes napokat. További pozitívum, ha legalább időnként túlórák vállalásávalis bizonyítja valaki, hogy kellően motivált annak érdekében, hogy a pozíciójában maradjon.

Forrás: Pénzcentrum

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Legalább 35 ezer munkavállaló feleslegessé válik.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector