Startlaphoz Csatlakozz!

Szerdán demonstrációt tartanak Budapesten

Szakszervezeti vezetők: tarthatatlanul alacsony a szociális ágazatban dolgozók átlagbére

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. november 11. kedd, 15:22

 Szakszervezeti vezetők szerint nem becsülik meg a szociális ágazatban dolgozókat, az átlagbérük tarthatatlanul alacsony. A Szociális Területen Dolgozók Szakszervezetének (SZTDSZ) képviselői erről kedden beszéltek Budapesten az MTI-nek a szociális munka napja alkalmából rendezett szakmai konferencia előtt.

    Kónya Gusztávné, az SZTDSZ elnöke azt hangsúlyozta, hogy még mindig nem került a helyére a szociális ágazat dolgozóinak megbecsültsége, és nem rendezték megfelelően a bérezésüket, és ezért ellátotti, valamint szakmai szervezetekkel közösen szerdán demonstrációt tartanak Budapesten.

    Köves Ferenc, az SZTDSZ elnökségi tagja úgy véli, a szociális ágazatban dolgozó mintegy százezer ember érdekében kell fellépniük közösen szakmai szervezetekkel. Mint mondta, a jelenlegi kormányzat is elismeri, hogy a szociális ágazat bérei tarthatatlanul alacsonyak, a nemzetgazdasági ágazatok közül itt a legkisebb az átlagbér. Ez szerinte elképesztő, ahhoz képest, hogy milyen munkát végeznek a területen dolgozók.

    Hozzátette: egy diplomás fiatal pályakezdő bére a területen nem éri el a nettó 90 ezer forintot. A szociális ágazatban dolgozók többségének középfokú végzettsége van, az ő bérük még ennél is alacsonyabb.

    Kegyes Pál, aki szintén az SZTDSZ elnökségi tagja, elmondta: feszültséget okozott, hogy a kormányzat emelte az egészségügyi dolgozók bérét, de a szociális területen dolgozók többsége ebből kimaradt. Mint megjegyezte, nettó 20-30 ezer forint különbségről van szó, ezért a szociális területről nagy az egészségügyi végzettségű dolgozók elvándorlása.

    A szakszervezeti vezetők elmondták, azt szeretnék, hogy legalább az egészségügyi bértábla szintjét érje el a bérfejlesztés, ehhez körülbelül 30 milliárd forint kellene.

    Talyigás Katalin, a Szociális Innováció Alapítvány ügyvezetője arról beszélt, hogy a Szociális munka napjai elnevezésű konferencián megvitatják azokat a társadalompolitikai folyamatokat, amelyekkel nap mint nap találkoznak a szociális munkások. A tanácskozáson foglalkoznak a szociális biztonsághoz való jog érvényesülésével, ezen belül is az oktatáshoz, a munkához, az ellátáshoz és a lakhatáshoz való jog kérdéskörével.

    A konferenciát az SZTDSZ és a Szociális Innováció Alapítvány szervezte.

    A Szociális Munkások Nemzetközi Szövetsége (IFSW) az 1990-es években az Európai Unió által finanszírozott kutatási program során összegezte az európai munkások társadalmi kirekesztettségével kapcsolatos kutatások eredményeit, majd 1997-ben november 12-ét a szociális akció nemzetközi napjává nyilvánította. Magyarországon először 1998-ban Salgótarjánban ünnepelték meg a szociális munka napját, később ezt országossá nyilvánították.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Szakszervezeti vezetők: tarthatatlanul alacsony a szociális ágazatban dolgozók átlagbére.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector