Startlaphoz Csatlakozz!

2016-ban vezetik be az ágazatban dolgozók életpályarendszerét

Czibere: jelentősebb béremelésre számíthatnak a szociális területen dolgozók

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. november 12. szerda, 17:26

Az idei bérpótléknál jelentősebb mértékű béremelésre számíthatnak a szociális területen dolgozók jövő júliustól - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

    Czibere Károly a szociális munka napján egy III. kerületi, családok átmeneti otthonában tartott sajtótájékoztatóján elmondta azt is, hogy 2016-ban vezetik be az ágazatban dolgozók életpályarendszerét, és ekkor újabb béremelést kapnak az érintettek.

    Az államtitkár Balog Zoltán miniszter üzenetét ismertetve köszönetet mondott a szociális területen dolgozók felelősségteljes, önzetlen munkájáért, szolgálatáért, és jelezte, a kormány fontosnak tartja, hogy a szakemberek megfelelő megbecsülést kapjanak.
    A miniszter emlékeztetett a kormány tavaly decemberi döntésére, amelynek köszönhetően a területen dolgozók 2014 januárjától bérpótlékot kapnak, ami 5-11 százalékos emelést jelent 73 ezer szakmai és 20 ezer technikai munkakörben dolgozónak.

    Czibere Károly azt mondta, az idei 12 milliárd forintos bérpótlékot jövőre is biztosítják. 
    Az államtitkár arról beszélt, hogy a július 1-jei béremelés feltétele az, hogy addig sikerüljön kialakítani egy fenntartható szociális szolgáltatási rendszer koncepcióját.

    Azt mondta, a kormányzat tisztában van azzal, hogy tarthatatlanok a bérviszonyok a szociális ágazatban, ezért is akarnak - több ütemben - javítani a jelenlegi helyzeten. Közölte, a cél az, hogy hosszú távon fenntartható - és ennek garanciáit is tartalmazó - ellátási rendszer körvonalait kidolgozzák a következő hónapokban.

    Szavai szerint erre azért is szükség van, hogy a szociális ágazatra fordított források valóban oda kerüljenek, ahol magas szakmai minőségű munka folyik. Közölte, ez teremti meg majd a későbbi béremelések lehetőségét.

    Az államtitkár az ágazatban dolgozók segítő tevékenységét értékelve azt mondta, sokszor nehéz körülmények között, megfeszített munkát végeznek, elkötelezettséggel szolgálnak. Arra hívta fel a figyelmet, hogy ők azok, akik minden helyzetben megkeresik a kiutat, azoknál az embereknél is, akikről mások már lemondtak, akiknek az életét mások reménytelennek látják.

    Czibere Károly szerint a szociális területen dolgozók munkája, tapasztalata az ágazat aranytartaléka, ezért a kormányzatnak és a társadalomnak a felelőssége, hogy megbecsülje őket.

    A kormányzati megbecsülés fontos elemének nevezte a munkakörülmények javítását. Utalt arra, hogy az elmúlt néhány évben 3300 idősotthoni férőhely újult meg kilencmilliárd forintból. Hozzátette, a szolgáltatások infrastrukturális környezetének javítását hazai és uniós forrásokból szeretnék folytatni.

    Bús Balázs (Fidesz-KDNP) III. kerületi polgármester hangsúlyozta: az önkormányzatok legfontosabb feladata a közösségépítés, ahhoz pedig, hogy a leszakadók és a rászorulók is a közösséghez tartozhassanak, nagy szükség van a szociális munkásokra.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Czibere: jelentősebb béremelésre számíthatnak a szociális területen dolgozók.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector