Startlaphoz Csatlakozz!

Az érdekképviselet nem ért egyet a VOSZ javaslatával

Korlátozni és nem ösztönözni kell a vasárnapi munkavégzést a szakszervezet szerint

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. november 17. hétfő, 12:50

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) szerint korlátozni és nem ösztönözni kell a vasárnapi munkavégzést, ezért az érdekképviselet nem ért egyet a VOSZ javaslatával - közölte a szakszervezet hétfőn az MTI-nek eljutatott sajtónyilatkozatában.

    Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára november 14-én a Napi Gazdaságnak elmondta: azt javasolják, hogy a foglalkoztatottak vasárnapi munkavégzését kössék önkéntes nyilatkozattételhez, amely nyomán a hétvégi munkáért plusz pihenőnap, a jelenleginél magasabb bérkiegészítés is járna.  

    A KDFSZ szerint ugyanakkor „a munkahelyén megfélemlített munkavállaló” nyilatkozat tételének önkéntessége csak látszat, sokan  nem merik őszintén felvállalni a valós szándékukat, mert attól félnek, hogy elveszítik a munkahelyüket. A szakszervezet szerint az elmúlt évek tapasztalata alapján bebizonyosodott, hogy az új munka törvénykönyve (Mt.) azon feltevése mely szerint a munkáltató és munkavállaló azonos pozícióból tárgyal, illúzió.     

    A szakszervezet kifejti: a VOSZ is rámutatott nyilatkozatában arra, hogy a legtöbb dolgozó csak a bérpótlék  miatt vállalja a vasárnapi munkát, azért, mert az alacsony alapbérből nem tud megélni. Az alacsony bérszint önmagában is kiszolgáltatott helyzetbe hozza a munkavállalókat - hívta fel a figyelmet a KDFSZ, amely szerint a kereskedelmi dolgozóknak magasabb pótlékok helyett, magasabb a  tisztes megélhetést biztosító alapbért kellene kapniuk.
 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Korlátozni és nem ösztönözni kell a vasárnapi munkavégzést a szakszervezet szerint.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector