Startlaphoz Csatlakozz!

Külgazdasági és Külügyminisztérium:

Az unió kereskedelempolitikájának a növekedést és a munkahelyteremtést kell szolgálnia

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. november 22. szombat, 07:26

Az Európai Unió kereskedelempolitikájának elő kell segítenie a munkahelyteremtést, valamint a növekedés beindítását - ismerteti az unió külkereskedelemért felelős miniszterei tanácskozásának üzenetét a Külgazdasági és Külügyminisztérium pénteki közleményében.

    A tanácskozáson a tárcavezetők a többi között áttekintették az Egyesült Államokkal kötendő átfogó gazdasági és szabadkereskedelmi megállapodás, az úgynevezett Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerség (TTIP) tárgyalásainak állását. A tanács a megbeszéléseket követően elfogadott zárónyilatkozatban ismét megerősítette, hogy az unió elkötelezett az egyeztetések sikere mellett, egyúttal kiáll a folyamat átláthatósága és a nemrég nyilvánosságra hozott tárgyalási mandátumban foglaltak mellett.

    A nemzetközi kereskedelempolitika uniós hatáskör, ezekben a kérdésekben az uniót az Európai Bizottság képviseli nemzetközi fórumokon és az unión kívüli országokkal folytatott tárgyalásokon. Ám ez utóbbi eseten csak a tagállamok miniszterei, a tanács által egyhangúlag elfogadott tárgyalási mandátum keretein belül járhat el.

    Magyar részről Mikola István, a külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára vett részt a brüsszeli tanácskozáson. A minisztérium azt is tudatta, hogy a zárónyilatkozat szövege magyar kezdeményezésre azt is tartalmazza, hogy a TTIP nem vezethet az uniós és tagállami jogszabályokban lefektetett garanciák szintjének csökkenéséhez. 

    „Újból megerősítést nyert, hogy a gazdasági előnyök keresésének oltárán nem áldozhatók fel az emberi életet és egészséget, a környezetet, az élelmiszerbiztonságot, valamint a fogyasztók érdekeit és a személyes adatokat védő európai uniós és nemzeti jogszabályok. E szabályozásaink nem képezhetik alku tárgyát” - idézi a tárca közleménye Mikola Istvánt.

    A miniszterek tanácsa most első alkalommal tárgyalt Cecilia Malmström új kereskedelmi biztossal, akivel a közlemény tanúsága szerint Mikola külön is találkozott, s tudtára adta: a TTIP nem csökkentheti a tagállamok szabályozási mozgásterét az említett területeken, és nem csorbíthatja a magyar mezőgazdaság GMO-mentességét.
 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Az unió kereskedelempolitikájának a növekedést és a munkahelyteremtést kell szolgálnia.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector