A formalizált társadalmi párbeszédben hisz
Gaskó: szemfényvesztés a nemzeti konzultáció
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. november 23. vasárnap, 14:39
Közzétéve: 2014. november 23. vasárnap, 14:39
Az a feltételezés, hogy csak divatból megyünk ki tüntetni, az bántó a LIGA Szakszervezetekre nézve – ezt Gaskó István mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A szakszervezeti konföderáció elnöke emlékeztetett: az előző ciklusban a LIGA már szervezett útlezárásokat, és most is fellépnek a kormány intézkedései ellen. Gaskó István kijelentette: most is kritizálják az érdekegyeztetés hiányát, a nemzeti konzultációt pedig egyenesen szemfényvesztésnek tekintik.
Hozzátette: ő a formalizált társadalmi párbeszédben hisz. Gaskó István arról is beszélt, hogy 2010-ben abban bíztak, hogy más lesz a helyzet az Orbán-kormány kétharmados győzelme után. A hatalom azonban sokakat kiforgat magából, ez pedig nagyon szomorú dolog – fogalmazott.
Forrás: ATV