Startlaphoz Csatlakozz!

Megemelik azélelmiszerlánc-felügyeleti díjat

Elbocsátásoktól tartanak

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. november 25. kedd, 17:48

Jelentős drágulást nem, elbocsátásokat viszont okozhat az üzletláncoknál az élelmiszerlánc-felügyeleti díj emelése az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint. Az érdekképviselet főtitkára arra számít, hogy a multik a beruházások elhalasztásával és a bérköltségek csökkentésével gazdálkodják ki a milliárdos többletterhet – olvasható az mno.hu oldalán.

   Kidobásra szánt alapanyagokból készített almás süteményt a környezetügyi államtitkár az egyik budapesti szakképző iskola tankonyháján. Az ENSZ-felmérés szerint Magyarországon 566 ezer tonna étel kerül a kukába évente. Egy átlagos magyar család ötvenezer forintot takaríthatna meg évente, ha csak azt venné meg, amit valóban el is fogyaszt – mondja az államtitkár.
 
   Jövőre még inkább szükség lesz tudatos vásárlásra az egyik internetes portál szerint. Az Énpénzem.hu arra számít, hogy az üzletláncok a vevőkre hárítják a megemelt élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, így az élelmiszerek drágulnak majd.
 
  – Úgy véljük, hogy olyan erős a konkurencia, hogy nem teszi lehetővé azok számára, akiknek ez az eddigieknél nagyobb terhet jelenthet, hogy ezt áthárítsák a fogyasztókra – nyilatkozta V. Németh Zsolt környezetügyi államtitkár.
 
  „Legfeljebb egy nagyon szűk termékkör esetében emelkedhetnek az árak” – Nem drasztikus drágulástól, hanem elbocsátásoktól tart a kereskedők érdekvédelmi szervezete. A szövetség főtitkára szerint az élelmiszerlánc-felügyeleti díj emelésének első vesztesei a külföldi hipermarketekben, szupermarketekben dolgozó magyarok lesznek.
 
   – A cégek arra fognak törekedni, ugyanúgy mint eddig, hogy a lehető legkedvezőbb árat kínálják a vásárlóknak, nem céljuk a vásárlók elüldözése. Sajnálatos egyébként ez a döntés, hiszen olyan üzletpolitikai lépésekre kényszeríti ezeket a vállalkozásokat, amely a magyar gazdaságnak káros, hiszen a foglalkoztatási mutatók ebben a körben romlani fognak és a beszállítási lehetőségek változtatása révén lehet, hogy a hazai beszállítók egy része is rosszul jár – véli Vámos György.
 
  Az élelmiszerlánc-felügyeleti díj eddig egységes volt. Jövőre a közteher sávossá válik, minél nagyobb egy üzletlánc árbevétele, annál többet fizet majd. A Spar már kiszámolta, hogy az eddigi 320 millióról közel 9 milliárd forintra emelkedik a befizetni valója 2015-ben.
 
Forrás: mno.hu

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Elbocsátásoktól tartanak.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector