Startlaphoz Csatlakozz!

Huszonegy gyakorló juhász kapta meg az oklevelét

Már végeztek is az első juhászegyetemisták

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. november 28. péntek, 13:12

Befejeződött az első egyetemi juhászkurzus Debrecenben, a tanfolyam résztvevői a három hónapos képzést követően csütörtökön adtak számot tudásukról a Debreceni Egyetemen.

    Komlósi István, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánja az MTI-nek elmondta: a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetséggel közösen szervezett oktatás végén huszonegy gyakorló juhász kapta meg az oklevelét.

    „Értelmes, érdeklődő emberek jelentkeztek az oktatásra, és a gyakorlatban új technológiákkal, tenyésztési eljárásokkal ismerkedtek meg” - tette hozzá a dékán. Megjegyezte: a képzés tapasztalatai alapján új juhtenyésztő bemutatótelepet hoznak létre az egyetemen.

    Komlósi István elmondta, hogy az iskolapadba ismételten beülő juhászok, vállalkozók fajtaismeretet, szaporodásbiológiát, gyepgazdálkodást, tartástechnológiát és gazdálkodási ismereteket tanultak, és tájékozódtak a juhtenyésztés legfontosabb kérdéseiről.

    A diákoktól kapott információk alapján felmérték, hol van tudáshiány az ágazatban, és a szövetséggel együttműködve jövőre újra meghirdetik a juhászkurzust.
  
  Ezen a héten Debrecenben és Hódmezővásárhelyen ötvenegyen tettek sikeres juhászvizsgát, előtte Kaposváron több mint tízen vizsgáztak, és rövidesen befejeződik a juhászképzés Szegeden is - tájékoztatott Komlósi István.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Már végeztek is az első juhászegyetemisták.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector