Startlaphoz Csatlakozz!

Egyelőre tovább nő a dolgozók száma

2016-tól komolyabb létszámcsökkentést terveznek a minisztériumoknál

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. december 04. csütörtök, 09:02

 A tervek szerint 2015-ben tovább nő a minisztériumok létszáma bő 2100 fővel, így az eléri a 8645 főt. A minisztériumok háttérintézményeiben ugyanakkor további félmillió embert foglalkoztattak, itt a létszám már nem nő. Már a 2015-ös költségvetésben is vannak források az elbocsátásokra, de a komolyabb létszámcsökkentés 2016-tól jönne a kormány tervei szerint.

  Tovább folytatódik az erős állam és a jó kormányzás jegyében a kormányapparátus hizlalása - ez derül ki a 2015-ös költségvetési tervezet létszámadataiból. A tervek szerint jövőre már 8650-en dolgozhatnak a tárcáknál, amely 2150 fős növekedés idénhez képest. Igaz, 2010-ben még csak 4529 ember dolgozott a központi apparátusban, így az Orbán-kormány szűk öt éve alatt majdnem megduplázta a minisztériumi alkalmazottak számát.
 
   Az adatok nem tartalmazzák a Honvédelmi Minisztériumban (HM) dolgozók létszámát - ugyanis ezt nem közölte a tárca. A HM az elmúlt években  költségvetésekben, de képviselői adatigénylésekben előszeretettel bújt a szolgálati, illetve államtitok bástyája mögé. Más forrásokból tudható, hogy tavaly 134 ember dolgozott a HM-ben, a jövő évi létszám nem ismert, de komoly változás nem valószínűsíthető.
 
Uniós szakértőkkel bővülnek a minisztériumok
 
   Azonban láthatóan hiába nőtt ilyen jelentősen az apparátus, a túlbürokratizált rendszerben még ez is kevés a feladatok hatékony ellátásához, hiszen több közintézményben felmerült a 10 órás munkarend bevezetése - sőt a Miniszterelnökségen ez már a mindennapi gyakorlat.
 
   A jövő évi minisztériumi létszámnövekedés mögött is a kormányzati centralizáció és/vagy az EU-paranoia állhat. Ugyanis azokban a minisztériumokban (NGM, FM, NFM, Miniszterelnökség) nő a létszám, ahová az uniós pénzek elosztása került. Korábban az uniós támogatások elosztására szolgáló operatív programokkal kapcsolatos feladatokat a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél (NFÜ) végezték a szakemberek - mostantól viszont ez már a minisztériumokba került. A kormány így közvetlenül felügyelheti ezt a munkát, ám ennek ára, hogy az alkalmazottak bérköltségeit már a hazai büdzséből kell fedezni.
 
   Miközben a minisztériumokban 8645-en dolgoznak, addig a földuzzasztott háttérintézményeknél már több mint félmillióan. A növekedés az elmúlt öt évben látványos volt - ám ez javarészt látszólagos, ugyanis a korábban önkormányzati intézményeknek számító kórházak, rendelőintézetek, illetve iskolák, de a tűzoltóságok is kormányzati felügyelet alá kerültek.
 
   Az iskolákat kezelő Klebelsberg Intézményfenntartónál jövőre 134,1 ezer státusz lesz, ez kétezer fős csökkenés az ideihez képest. Az egészségügyben viszont minimálisan nő a létszám, 2015-re 58 ezer foglalkoztatottal számolnak, ami 275 fővel magasabb az idei létszámnál. Jobban, 541 fővel nő a Magyar Államkincstár létszáma, így jövőre ott már 4633-an dolgozhatnak majd.
 
Elbocsátások is lesznek
 
   A közintézményeknél a létszámnövekedés ellenére jövőre elbocsátások is várhatóak - derül ki a költségvetés előkészítése során készült háttéranyagból, amit a Költségvetési Felelőségi Intézet hozott nyilvánosságra, miután a nem nyilvános adatokat kikérte az NGM-től. Ebből kiderül, hogy jövőre mintegy ezer fő elbocsátása várható azon költségvetési intézményeknél, ahol komoly tartozások halmozódtak fel. Egész pontosan az excel-tábla úgy fogalmaz, hogy "a korszerű működés intézményi hátterének kialakításához és a tartozásállomány konszolidációjához kapcsolódó szervezeti átalakítások létszámcsökkentést is magukban foglalnak. (1000 főt vélelmezve)." Erre a célra 1,7 milliárd forintot különítettek el.
 
  Jövőre még csak elkezdődik, de igazán 2016 után indulhat be a közszféra karcsúsítása: Lázár János, Miniszterelnökségért felelős miniszter októberben jelentett be, hogy a kormány belevág az államreformba. A tárcavezető, kormányzati mindenes szerint Magyarországon a közszolgák aránya 22 százalék a teljes adófizetőkön belül - ez magas uniós összehasonlításban. A kabinet még nem döntött konkrét elbocsátásokról, de egymillió közszolgát nem tud a társadalom eltartani - fogalmazott akkor a miniszter.
 
Minisztériumok és háttérintézményeik létszáma (fő)
  2014 2015
Országgyűlés Hivatala 1 304 1 161
Országgyűlési háttérintézmények 1 043 1 131
Köztársasági elnökség 77 85
Alkotmánybíróság 136 136
Ombudsman 149 154
Állami Számvevőszék 598 598
Bíróságok 11 013 11 014
Ügyészség 4 771 4 811
Igazságügyi Minisztérium (IM) 849 838
IM háttérintézmények 298 268
Miniszterelnökség 382 614
Miniszterelnökség intézmények 33 627 33 501
Földművelésügyi Minisztérium (FM) igazgatás 598 699
FM háttérintézmények 10 673 11 096
Belügyminisztérium (BM) igazgatás 384 421
BM háttérintézmények 78 300 79 240
Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 812 1 860
NGM háttérintézmények 6 320 7 981
Nemzeti Adó- és Vámhivatal 22 442 22 415
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) 624 1 156
NFM háttérintézmények 1 391 1 410
Külügyminisztérium (KüM) 1 884 2 080
KüM háttérintézmények 436 436
Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) 956 977
EMMI háttérintézmények 317 059 315 653
Minisztériumok összesen 6 489 8 645
Mindösszesen 530 331 532 939
Forrás: költségvetési tövényjavaslat
 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - 2016-tól komolyabb létszámcsökkentést terveznek a minisztériumoknál.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector