Startlaphoz Csatlakozz!

Nem várhatóak elbocsátások

A kormányhivatalokban is tízórás munkaidő lesz?

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. december 08. hétfő, 08:13

Megkérdeztük, és azt is, hogy mi lesz a munkaügyi központokban. Nem volt könnyű menet – írja a nyugat.hu.
 
  Miután a Miniszterelnökségen bevezették a napi tízórás munkaidőt, és sorra mondanak fel a családos alkalmazottak, elterjedt a hír, hogy a kormányhivatalokban is tervben van a munkaidő hosszabbítása. Ráadásul közben annak is híre ment, hogy megszüntetik a munkaügyi központokat. Kíváncsiak lettünk, van-e igazság az információkban.
 
   Kérdéseinket elküldtük a Vas Megyei Kormányhivatalnak a múlt hét csütörtökén, pénteken telefonon azt a választ kaptuk, hogy némi türelmünket szeretnék kérni, és majd válaszolnak. Pár órával később már a Miniszterelnökség sajtósa hívott fel. Az első két kérdést, ami szerint bevezetik-e a kormányhivatalokban a napi tízórás munkarendet, és hogy lesznek-e emiatt elbocsátások, egyből tagadták. Viszont a munkaügyi központok sorsát firtató kérdésre akkor még nem tudtak válaszolni. Végül ezen a héten, szerdán jött az e-mail a hivatalos állásfoglalással. A válaszokat változtatás nélkül közöljük.
 
A Miniszterelnökség válasza a tízórás munkarenddel kapcsolatban
 
  Téves az a feltételezés, mely szerint lenne arra irányuló szándék, hogy kormányhivataloknál, így a Vas Megyei Kormányhivatalnál is bevezetnék a 10 órás munkanapot. Lázár János Miniszter Úr nem tett ilyen nyilatkozatot és nem hozott ilyen döntést. A Vas Megyei Kormányhivatal dolgozóinak nem kell 10 órát dolgozniuk, és ennek következtében elbocsátások sem lesznek a Hivatalnál.
 
   A munkaügyi központok sorsa, csak e hét elején dőlt el, ezért erre csak később tudtak válaszolni, de meglepő módon itt is nem volt a válasz, vagyis nem szűnik meg a Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja, és itt sem várhatóak elbocsátások.
 
A Munkaügyi Központtal kapcsolatos hivatalos állásfoglalás
 
  A Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának megszűnésével kapcsolatos kérdésére tájékoztatjuk, hogy nem lépett hatályba olyan jogszabály, amely a VMKH Munkaügyi Központjával kapcsolatos szervezeti átalakításról rendelkezne. Ezért nincs realitása a munkavállalók további foglalkoztatásával kapcsolatos kérdésnek sem.
 
   A történet kiindulópontja az volt, hogy Lázár János Miniszterelnökségén bevezették a napi tízórás munkarendet, amire Lázár csak annyit mondott: „A szolgálatnak és így a munkaidőnek nálunk kezdete van, vége nincs, ezért a Miniszterelnökség sajnos valóban nem egy családbarát munkahely. De ezt tudja és tudta minden munkavállaló, aki nálunk vállalt vagy vállal munkát.”
 
Forrás: nyugat.hu

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A kormányhivatalokban is tízórás munkaidő lesz?.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector