Startlaphoz Csatlakozz!

Nem kizárt, hogy húsz év után először nem tudnak megegyezni

Minimálbér: egyre távolabb a megállapodástól

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. december 08. hétfő, 13:44

A kormányra hárulhat a jövő évi minimálbér megállapításának feladata, amennyiben a szakszervezetek nem tudnak megegyezni a munkáltatókkal a holnap sorra kerülő újabb tárgyaláson.

  Inkább csak távolodtak az álláspontok a minimálbérről szóló pénteki egyeztetésen, ezért holnap újra tárgyalóasztalhoz ülnek az érdekképviseletek. A Napi Gazdaság által megkérdezett szociális partnerek azt sem tartották kizártnak, hogy húsz év után először nem is születik megállapodás a kötelező legkisebb bérekről. Jelentős a távolság a szakszervezetek által szükségesnek tartott 4,5−6 százalékos minimálbér-emelési követelés és aközött, hogy a munkaadói oldal csak az inflációs veszteség kompenzálását tudja felajánlani – mondta a Napi Gazdaságnak Zs. Szőke Zoltán, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége (Áfeosz-Coop Szövetség) elnöke a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) monitoring bizottságának pénteki ülése után. A minimálbér jelenleg 101,5 ezer, a garantált bérminimum pedig 118 ezer forint, ha teljesülne a 6 százalékos emelés, előbbi 107,5 ezer forintra emelkedhetne.
 
  Az elnök szerint az idei adótörvények egyéb rendelkezései és az élelmiszerlánc-felügyeleti díj emelése mellett a vasárnapi zárva tartásról szóló kormányjavaslat is rontotta a munkaadók béremelési hajlandóságát. A tárgyaláson szóba került, hogy a kormány szakértői megvizsgálták annak lehetőségét, miként vonhatók be a kereskedelmi dolgozók a munkahelyvédelmi akciótervbe, de arra jutottak, hogy ez az uniós szabályok miatt nem lenne megoldható − tette hozzá Zs. Szőke Zoltán. A kabinet azt is fontolóra vette, hogy az egyszer már alkalmazott bérkompenzációs rendszert alkalmazzák ismét.
 
   A szakszervezetek korábban is tartottak attól, hogy a munkaadók a költségvetésben szereplő 1,8 százalékos inflációhoz igazodó emelést ajánlanak, mert ez nagyon távol áll az elképzeléseinktől − mondta a Napi Gazdaságnak a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke. Pataky Péter úgy véli, egyre kisebb a megállapodás valószínűsége, ezért a kormány állapíthatja meg a jövő évi legkisebb bér összegét. Arra pedig szerinte nem lesz esély, hogy egy többéves program révén a minimálbér megközelíthesse a létminimumot. Az egyeztetést szerinte az sem tette gördülékenyebbé, hogy a kormányoldal továbbra sem nyilatkozik arról, mekkora minimálbér-emeléssel tervezte a 2015-ös költségvetést. A tárgyalásokkal kapcsolatos kérdéseinkre az NGM lapzártánkig nem válaszolt.
 
Forrás: napigazdasag.hu

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Minimálbér: egyre távolabb a megállapodástól.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector